Infostart.hu
eur:
359.94
usd:
309.35
bux:
132424.35
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Fidesz: a felelősség a kormányé

A Fidesz azt várja a kormányfőtől, hogy a parlamentben adjon számot az ország valós gazdasági helyzetéről. Az ellenzéki párt szóvivője az InfoRádióban azt mondta: választ várnak arra is, hogy miért jelentett be a választási ígéretekkel ellentétes intézkedéseket a miniszterelnök.

Szijjártó Péter kifogásolta, hogy a választások előtt a kormánypártok még dübörgő gazdaságról beszéltek és azt hangoztatták, hogy a magyar gazdasággal minden rendben van. Ennek ellenére a miniszterelnök most olyan változtatásokat jelentett be, amely nehezíti az emberek életét.

"Az embereknek joguk van tudni, hogy mi a helyzet, mi indokolja, hogy a kampány részéről elhangzott érvek szöges ellentétben állnak a most bejelentett intézkedésekkel" - hangsúlyozta a Fidesz szóvivője.

Az intézkedések

Gyurcsány Ferenc szombaton, az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén a többi mellett azt jelentette be, hogy szűkül az adómentes bevételek és az igénybe vehető adókedvezmények köre. A 15 százalékos áfakulcs 20-ra emelkedik, és 25 százalékra emelkedik október 1-jétől az egyszerűsített vállalkozói adó kulcsa.

Ingatlanadót vezet be a kormány 2008-tól az átlagos értéket meghaladó lakó- és üdülő. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: az adó a több 10 millió forintot érő ingatlanokra vonatkozik majd. Szólt arról is, hogy egyszeri alkalommal, 10 százalékos különadó megfizetése mellett a magánszemélyek és a vállalkozások hazautalhatnák eddig külföldön tartott pénzüket.

Négy százalékos szolidaritási különadót vezetnek be a nyereséges vállalkozások és a 6 millió forint feletti éves jövedelemmel rendelkező magánszemélyek esetében. Gyurcsány Ferenc hozzátette: a jövőben valamennyi, társasági adó fizetésére kötelezett cégnek a fennmaradáshoz minimálisan elvárható nyereség után kell megfizetnie ezt az adót.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

Nyilvános a kegyelmi ügy dokumentumainak egy része, Magyar Péter várja a többi iratot Sulyok Tamástól

A kegyelmi ügy Igazságügyi Minisztériumnál lévő, kedden nyilvánosságra hozott dossziéjának dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét – jelentette ki a miniszterelnök rendkívüli, a dokumentumokat bemutató sajtótájékoztatóján.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar-kormány: hamarosan új bejelentést tesz Magyar Péter, azonnali vizsgálatok sorát rendelte el az új kabinet

Magyar Péter kormánya hétfőn tartotta második ülését, amelyen több érzékeny területen – köztük a költségvetés, az egészségügy, a paksi atomerőmű és az MTVA működése kapcsán – soron kívüli vizsgálatot rendelt el. A kabinet szerint az Orbán-kormány eltitkolt tételekkel és valótlan adatokkal hagyta hátra az idei büdzsét, amit a Fidesz–KDNP visszautasított. Közjogi feszültséget okozott, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök megtagadta a lemondást, a miniszterelnök pedig ismét távozásra szólította fel. A külpolitikai irányváltás részeként magyar–ukrán tárgyalások indulnak a kárpátaljai magyarok jogairól, Magyar Péter első hivatalos külföldi útja pedig Lengyelországba vezet. A keddi napot várhatóan újabb bejelentések határozzák meg: Magyar Péter jelezte, hogy kedd reggel újabb részleteket oszt meg a nyilvánossággal a 2024-ben kirobbant ügyhöz kapcsolódó, a bicskei gyermekotthonban történt elnöki kegyelemnél. A kormányalakításról és a kapcsolódó döntésekről folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×