16 °C
Azzal az új jelenséggel, hogy Kínában egyre többen érzik úgy, ma már fontosabb, hogy hová születik az ember, mint a teljesítmény, az Economist magazin foglalkozott.
A vagyonátadás, vagy átmentés eddig ismeretlen munkaköröket termelt ki. Köztük van Csen Kaj, az államilag támogatott Kínai Végrendelet Központ nevű jótékonysági szervezet főnöke. A központ segíti az időseket abban, hogy megszövegezzék és hatóságoknál iktassák végakaratukat.
Mint elmondta,
Kínában még mindig új jelenség a végrendelet, és az a gondolat is, hogy jelentős családi vagyonokat kell rendezett módon továbbadni.
A kommunista korszak első évtizedeiben a magántulajdon és a magánvállalkozás lényegében eltűnt, és csak az elmúlt bő negyven év reformjai teremtették meg újra azt a világot, amelyben nagy családi vagyonok felhalmozódhattak.
Even as the economy slows and opportunity narrows, a lucky few receive big windfalls https://t.co/UgYpiOVGLQ
— The Economist (@TheEconomist) March 12, 2026
Most viszont ennek a reformkornak az első nyertesei beléptek az idős korba és kezdenek kihalni. Azok az emberek, akik a hetvenes évek végétől, Teng Hsziao-ping gazdasági nyitása után építettek fel gyárakat, kereskedelmi vállalkozásokat, ingatlancégeket vagy italbirodalmakat, eljutottak oda, hogy a fő vagyoni kérdés nekik nem a terjeszkedés, hanem az átadás. Ez pedig nemcsak családi, hanem társadalmi kérdéssé válik.
A The Economist szerint csak 2025-ben hetven új milliárdos jelent meg a Népköztársaságban, így számuk 470-re nőtt. Ezek a milliárdosok együtt mintegy 1,8 billió dollárnyi vagyont halmoztak fel. Ami azonban igazán fontos, az az, hogy ez a vagyon most kezd átszállni az örökösökre.
A Hurun kutatóközpont adatai szerint 2025-ben a legalább 5 milliárd jüan vagyonnal rendelkező emberek közel fele már 60 éves vagy annál idősebb volt.
Az Altrata technológiai cég becslése szerint a 2025-től számított tíz év során az 5 millió dollárnál nagyobb nettó vagyonnal rendelkező kínaiak csoportja összesen 2,1 billió dollárt adhat tovább örököseiknek.
Nincs végrendelet – komoly kockázat
A gond az, hogy a kínai társadalom és jogrendszer nincs teljesen felkészülve erre az átmenetre. Kao Hao, a Csinghua Egyetem kutatója azt vizsgálta, mi történt azokkal a tőzsdén jegyzett cégekkel, amelyek alapítója vagy fő tulajdonosa 2003 és 2024 között meghalt. Hatvanhét ilyen esetet talált, és ezek közül mindössze hatnál volt érvényes végrendelet.
Ez azért veszélyes, mert a nagy vagyonok mögött gyakran bonyolult családi viszonyok húzódnak meg: válások, második házasságok, házasságon kívüli gyerekek, külföldön élő örökösök.
A kínai jog ugyan a főszabály szerint a szülők, a házastárs és a gyermekek között osztja meg a vagyont, a valóságban azonban sokkal kuszább a helyzet. Sokan unokákra, élettársakra vagy más rokonokra hagynák a javaikat, de ezt csak pontos és érvényes végrendelettel lehet rendezni.
A legismertebb példa Cung Csinghou, a Vahaha (Wahaha) italbirodalom alapítójának ügye. A vállalkozó halála után sokáig úgy tűnt, hogy a lánya örökli a vagyont, később azonban három másik személy is jelentkezett, akik szintén a gyereküknek mondták magukat, és több mint 2 milliárd dollárt követeltek az örökségből.
#China's largest beverage company #Wahaha heiress #ZongFuli is being sued in #HongKong over an $1.8B trust fund dispute—by three half-siblings claiming equal inheritance rights. The plaintiffs, confirmed to be her half-siblings via their lawyer, allege they’re also children of… pic.twitter.com/vLt5LdxNmQ
— Shanghai Daily (@shanghaidaily) July 14, 2025
Az ügy országos figyelmet kapott, és sok kínai üzletember ekkor szembesült azzal, milyen zavaros lehet egy nagy vagyon sorsa, ha nincs minden előre rendezve.
A probléma ráadásul nem csak a szupergazdagokat érinti.
Kína hatalmas, mintegy 500 milliós középosztálya is jelentős vagyont halmozott fel, elsősorban ingatlanban.
A városi lakástulajdon aránya 1980-ban még 20 százalék volt, 2022-re viszont 96 százalékra nőtt. A háztartáson belüli vagyon mintegy 70 százaléka ma is ingatlanban áll, így az öröklési viták egyre gyakrabban megjelennek a középrétegek életében is.
Egyes kutatások szerint azonban nem Kína a legjobb példa az örökölt vagyon befolyására:
If you think that inherited wealth or wealth acquired through political connections is not the "right" type of wealth, W Europe and Russia are the worst (although for opposite reasons) and China the best.
— Branko Milanovic (@BrankoMilan) July 4, 2019
(From @CarolineFreund "Rich people..") pic.twitter.com/FusOMUvIlx
Megrendül a sikerbe vetett hit
A vagyon öröklődése önmagában sem kis változás, de igazán fontossá az teszi, hogy közben a gazdasági környezet is romlik. A kínai reformkor évtizedeiben sokan úgy tekintettek a gazdagságra, mint a kemény munka és az ügyesség jutalmára. Az emberek hittek abban, hogy szorgalommal és vállalkozói szellemmel lehetséges a felemelkedés.
Az időszak kiváló korrajza – és görbe tükre – Jü Hua Testvérek című, magyarra is lefordított könyve. Az egyik főszereplő mostohafivér a szomszédok által először kinevetett, szemetet gyűjtő és félkegyelműnek tartott fiú multimilliomossá válik.
Brothers de Yu Hua.
— Alexis Karklins-Marchay (@alexiskarklins) October 18, 2024
Exceptionnel ! pic.twitter.com/CIKWxRGZgQ
Ez a hit, hogy bárki meggazdagodhat, ha keményen dolgozik, most látványosan kezd megrendülni. A korábbi kutatások szerint 2004-ben a kínaiak 62 százaléka még úgy gondolta, hogy az erőfeszítés mindig megtérül. 2023-ra ez az arány 28 százalékra esett.
Egyre többen vélik úgy, hogy a gazdagság kulcsa nem a tehetség vagy a szorgalom, hanem a kapcsolati háló és a családi háttér.
Ezt a hangulatot jól adják vissza Long Vanyün, egy 26 éves kujjangi fiatal gondolatai. Ő és barátai a Hsziaohungsu közösségi oldalon figyelik a gazdag gyerekek gondosan szerkesztett és prezentált életét. Arra jutottak: ma már nem az számít igazán, ki hogyan szerepel az egyetemi felvételin vagy milyen állást szerez, hanem az, hogy milyen családba született.
Másként fogalmazva: a születés, az, hogy „kinek a magzatvizében formálódtál”, egyre inkább meghatározza a jövőt.
Ehhez társul a fiatalok nehéz helyzete a munkaerőpiacon. Az oktatásból kikerült 16–24 éves kínaiak körében 17 százalékos a munkanélküliség, az állami és közigazgatási állásokért pedig hatalmas a verseny.
Közben erősödik az a meggyőződés, hogy sok pozíciót eleve „valakinek” tartanak fenn, azaz virágzik a protekciózás. Ezt fejezi ki a „luobokeng”, azaz „reteklyuk” kifejezés: olyan állásokat jelöl, amelyek papíron nyitottak, a valóságban úgy írták meg a hirdetést, hogy azt egy előre kiválasztott, konkrét jelöltre szabták.
A párt is aggódik, de még nem lépett
Hszi Csin-ping kínai elnök már 2021-ben arról beszélt, hogy a „közös jólét” nem csupán gazdasági cél, hanem politikai kérdés is.
A kínai vezetés hivatalosan azt szeretné, ha az ország társadalmi szerkezete inkább széles középosztályra épülne, és nem nyílna túl nagyra az olló a gazdagok és szegények között.
Ennek ellenére az örökösödési adó ügyében a párt évtizedek óta halogat. A téma felmerült már az ötvenes években, aztán 1993-ban, majd 2013-ban is, de mindig levették a napirendről. Tavaly ismét szóba került az Országos Népi Gyűlésben, ahol azzal érveltek mellette, hogy segíthetné a társadalmi igazságosságot, a jótékonyságot és a fogyasztást is. Végül ismét csak annyi történt, hogy további vizsgálatokat sürgettek, döntés nélkül.
A tétovázásnak több oka van. Egy lassuló gazdaságban új adót bevezetni politikailag kockázatos. Emellett ott a tőkemenekítés veszélye, és az a kényes körülmény is, hogy a pártelit egy része maga is vagyonos. Egy örökösödési adó nemcsak pénzügyi, hanem politikai és erkölcsi kérdéseket is felszínre hozna.
The Real Reason China Avoids a Wealth Tax
— Desmond Shum (@DesmondShum) March 14, 2026
The Economist is right to identify inherited wealth as a rising fault line in China. But I’d go one step further on why the CCP is so hesitant to tax wealth.
It is not ideology. It is self-preservation.
To levy a serious wealth tax,… https://t.co/giHLO9yQf0
A fiatalok válasza: visszahúzódás és alacsonyabb elvárások
Kínában a növekvő egyenlőtlenség egyelőre nem lázadásban, hanem inkább a fiatalok lelkiállapotában mutatkozik meg.
Az utóbbi években népszerűvé vált a „tang ping”, vagyis a „meglapulás” életforma: az a hozzáállás, hogy nincs értelme mindenáron részt venni a kimerítő versenyben.
Ez kicsit hasonlít a nyugati világban elterjedt Z-generációs, „quiet quitting” (a minimális munkahelyi erőfeszítés) életmódhoz.
Megjelentek a szülők pénzéből élő, „teljes munkaidős gyerekek”, és sokan már nem a munkában, hanem a házasságban látják az előrelépés lehetőségét.
Cseng Sanghang története kiváló példa. A fiatal férfi egy állami vállalatnál dolgozott, de belefáradt. Hazaköltözött a szüleihez, és ma inkább videókat készít az életéről, mintsem új állást keresne. Azt mondja, nem aggódik a mindennapi megélhetés vagy amiatt, hogy mikor kerül étel az asztalára, mert ebben a szülei már levették róla a terhet.
Közben a gazdagok második generációja sem feltétlenül vállalkozni akar. Csen Jühuj, egy meggazdagodott elektronikai vállalkozó lánya úgy fogalmaz: a szülei generációjának sikerében óriási szerepe volt annak, hogy a kor kedvezett nekik.
A második generációnak szerinte nem újabb nagy kockázatokat kell vállalnia, hanem inkább a vagyon megőrzésére kell törekednie.
Ez már egy egészen más mentalitást követel meg, mint ami a reformkorszak első évtizedeit jellemezte. Csen a befektetett pénzt kezeli és a család az osztalékokból él.
A vagyonosok számára gyártott, egyedik luxusbútorairól ismert vállalkozás, a Tucson vezérigazgatójának menye, Ke Hszi – akinek célja még mindig a terjeszkedés – így jellemezte a helyzetet: sok fiatal még mindig hajlandó keményen dolgozni, de manapság már úgy látja: 1-ről talán 1,2-re juthat, míg korábban 1-ről 50-re vagy 100-ra lehetett ugrani.
Új korszak, új társadalmi logika
Kína tehát nem egyszerűen gazdagabb lett, hanem belépett az örökölt vagyon korszakába. Ez alapvetően változtatja meg azt, ahogyan az emberek a sikerről, az igazságosságról és a jövőről gondolkodnak. Az ország hosszú ideig a felemelkedés ígéretére építette saját történetét.
Most viszont egyre többen érzik úgy, hogy a lehetőségek beszűkültek, és a családi háttér – a hivatalos ideológiával paradox módon szemben álló „osztály” – fontosabb lett, mint a személyes teljesítmény.
