Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
London, Anglia, 2025. december 10., III. Károly király egy adventi istentiszteleten vesz részt.Max Mumby/Indigo/Getty Images
Nyitókép: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Királyi bejelentés: kiderült, hogy reagál a rákkezelésre III. Károly

III. Károly brit uralkodó pénteken videóüzenetben közölte, hogy a jövő év elejétől jelentősen csökkentik a rákkezelése gyakoriságát, miután orvosai „rendkívül pozitív” válaszreakciót tapasztaltak. A király egy, a rákról szóló, egész estés műsorban szólalt meg.

Károly király „áldásként éli meg”, hogy javult az állapota, illetve, ahogy finoman megfogalmazott közleményében elmondta, jól reagál a kezelésre.

A brit uralkodó a Stand Up to Cancer (Szálljunk szembe a rákkal) című kampány számára rögzített felvételen azt mondta:

a jó hír a korai diagnózisnak köszönhető, amely lehetővé tette, hogy a kezelés mellett is aktív életet éljen és folytassa hivatalos feladatait.

A Buckingham-palota közlése szerint bár nem tekinthető gyógyulásnak, a király állapota javul, és a további beavatkozások most egy óvatos fázisba lépnek, amelynek során csökken a kezelés gyakorisága csökken.

Károly rendhagyó módon a nyilvánosság előtt felvállalta, hogy rákkal kezelik, bár azt nem mondta el, hogy milyen rákkal. Viszont a Channel 4 egész estés, a rákbetegek mindennapjairól, a szűrésről és a gyógyításról szóló műsorában való megjelenéssel nagy lökést adott a rákszűrések fontosságát hangoztat kampánynak.

Aki jogosult, menjen szűrésre!

A király beszédében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Királyságban mintegy kilencmillió ember nincs tisztában a számára elérhető szűrésekről, ami késleltetheti a diagnózist és rontja a túlélési kilátásokat.

Ezért is ajánlotta a nyilvánosságnak azt az új, nemzeti online eszközt, amely segít a szűrésre való jogosultság gyors ellenőrzésében.

A király hangsúlyozta, hogy a korai diagnózis a túlélési esélyek kulcsa, és bátorította a lakosságot arra, hogy éljen a rendelkezésre álló szűrőprogramokkal.

A britek lemaradtak az EU-tól

A brit uralkodó azért is említhette a korai diagnózis fontosságát, mert a statisztika szerint a britek nem állnak olyan jól a rákkal szembeni harcban, mint a szomszédaik.

Az OECD és az Európai Bizottság által publikált adatok szerint a rákdiagnózis után öt évvel a betegséggel együtt élő betegek száma országonként és daganattípusonként jelentősen eltér.

A legfrissebb összehasonlító adatokból az látszik, hogy Nagy-Britannia sok esetben az EU-átlag alatt teljesít a túlélési mutatókban, különösen olyan rákok esetében, mint a tüdő- vagy vastagbélrák.

Például a vastagbélrák ötéves túlélése átlagosan az EU több tagállamában 60 százalék feletti, míg az Egyesült Királyságban ugyan ehhez közelítő, értéket mérnek, de gyakran alatta marad a legeredményesebb európai országokénak.

Magyarországi adatok

Magyarországon a rák a második leggyakoribb halálok, és a daganatos megbetegedések nagy terhet rónak az egészségügyre és a társadalomra.

Az OECD és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a rákos megbetegedésekből eredő halálozás évek óta a második helyen áll Magyarországon, évente kb. 30 000–32 000 halálesetért felelős.

A halálozások leggyakoribb típusai a tüdőrák, vastagbél- és végbélrák, emlőrák (nőknél), valamint a hasnyálmirigyrák.

Ez halálozási szám részben a késői diagnózisnak és a szűréseken való – az EU-átlag alatti – alacsony részvételi aránynak köszönhető.

Megint csak az OECD szerint Magyarország ráadásul az Európai Unión belül az egyik legmagasabb rákhalálozási rátát mutatja.

Károly kényes pillanatban szólalt meg

Mindeközben az Egyesült Királyságban évek óta zajlik a szakmai vita arról, hogy kiterjesszék-e a szervezett prosztatarák-szűrést az országos egészségügyi rendszerben.

Jelenleg a PSA (prosztata-specifikus antigén) alapú vérvizsgálat nem része a rutinszerű, automatikus szűrőprogramnak, de a férfiak 50 év felett kérhetik azt háziorvosuktól.

A szűrés kiterjesztésért kezdett el kampányolni a Telegraph című lap, ahol vendég-cikket jelentetett meg Rishi Sunak volt miniszterelnök is, mivel vannak olyan hangok, amelyek szerint nem feltétlenül hatékony a szűrés.

Egészségpolitikai szakértők, jótékonysági szervezetek és politikai szereplők viszont azzal érvelnek, hogy a rendszeres vizsgálat jelentősen csökkentheti a prosztatarák okozta halálozást, és az európai vizsgálatok szerint egyes célzott programok 13 százalékkal csökkenthetik hosszú távon a haláleseteket.

Ezzel szemben a brit Nemzeti Szűrési Bizottság és számos onkológus óvatosságra int: a PSA-teszt nem elég specifikus, ezért sok hamis pozitív és negatív eredmény születik, ami fölösleges biopsziához és túlkezeléshez vezethet.

A bizottság szerint ezek a mellékhatások – mint inkontinencia vagy impotencia – jelentős károkat okozhatnak olyan férfiak életminőségében, akik esetleg sosem szenvedtek volna tünetektől.

A nemzetközi helyzet

A rák világszerte továbbra is a vezető halálokok közé tartozik. A WHO és a Nemzetközi Rákügynökség (IARC) legfrissebb globális becslése szerint 2022-ben mintegy 20 millió új rákos esetet diagnosztizáltak világszerte, és 9,7 millió ember halt meg rákban.

Ezek az adatok azt is mutatják, hogy a világon több mint 53 millió ember élt legalább öt évig a diagnózis után, a WHO 2022-es adatai szerint.

Előrejelzések szerint, ha folytatódnak a jelenlegi trendek, 2050-re akár 30–35 millió éves új esetszámot és 18 millió fölötti halálesetet is elérhetnek a rákos megbetegedések.

Közben több fronton halad a tudományos kutatás: több klinikai vizsgálat új terápiás lehetőségeket tesztel, mint például a rákellenes vakcinák és immun- vagy célzott terápiák, amelyek egyes daganattípusok kezelésében hatékonyabbak lehetnek, és javíthatják a túlélési esélyeket.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×