Infostart.hu
eur:
355.78
usd:
308.52
bux:
133710.4
2026. június 8. hétfő Medárd
Empty money in wallet and unemployment concept.
Nyitókép: Thanakhorn khaekram/Getty Images

Két százalékon a cseh infláció, sokan mégis úgy érzik, elszegényednek

Két százalékra csökkent februárban az éves infláció Csehországban a januári 2,3 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal, amely azt is hozzátette, hogy a csehek egyötöde még egy egyhetes nyaralást sem engedhet meg magának és körülbelül ugyanennyien nem képesek kifizetni egy váratlan, egyszeri kiadást.

Az elmúlt hónapok inflációja Európában egyre jobban közelít ahhoz a szinthez, amelyen 2022 előtt állt, de teljesen még nem éri azt el. Csehországban februárban 2 százalékos volt az infláció, ami megfelel a cseh jegybank által kitűzött célértéknek. Az egy évvel ezelőtti helyzethez viszonyítva jelenleg magasabbak a háztartási költségek, többet kell fizetni a vendéglőkben és a kereskedelmi szálláshelyeken is. Olcsóbb lett ugyanakkor az élelmiszerek többsége, például a tojás, a liszt, a cukor vagy a baromfihús. A Cseh Nemzeti Bank legutóbbi prognózisa szerint az éves inflációnak 2024-ben 2 százalék körül kellene mozognia. A januárban nyilvánosságra hozott jegybanki prognózis az egész évi inflációt 2,6 százalékosra várja.

A reálbérek viszont a tavalyi negyedik negyedévben is csökkentek.

A tavalyi utolsó negyedévben 6,3 százalékkal 46 ezer koronára – azaz mintegy 736 ezer forintra – emelkedett a havi átlagbér Csehországban, a 7,6 százalékos infláció miatt azonban a reálbérek 1,2 százalékkal csökkentek – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. A bérek reálértékének csökkenése már kilencedik negyedéve tart. A statisztikusok rámutattak, hogy az alkalmazottak kétharmadának a bére nem éri el a havi átlagot.

A hivatal tavaly és tavalyelőtt vizsgálta a cseh háztartások anyagi helyzetét, a felmérésből pedig kiderült, hogy a csehek csaknem egyharmada nem engedheti meg magának, hogy a régi, elhasználódott bútorokat újakra cserélje. Az emberek egyötödének még egy egyhetes nyaralásra sem telik, és körülbelül ugyanennyien vannak, akik nem lennének képesek kifizetni egy váratlan, 14 ezer koronás, azaz nagyjából 220 ezer forintos egyszeri kiadást. A pénzügyekre a lakhatási költségek vannak a legnagyobb hatással. Egy évvel ezelőtt a háztartások átlagos lakáskiadásai meghaladták a havi 8 ezer cseh koronát. A statisztikusok szerint ez ötödével több mint 2022-ben. Ez elsősorban az energiaköltségek növekedésének tulajdonítható.

A legnagyobb mértékben a gázárak emelkedtek, amelyek közel a felével, míg a villamosenergia-költségek mintegy negyedével nőttek.

Táňa Dvornáková, a statisztikai hivatal társadalmi felmérésekkel foglalkozó osztályának vezetője az idnes.cz hírportálnak elmondta, jelentősen megnőtt azoknak az embereknek a száma, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy minden nap húst, halat vagy baromfit fogyasszanak, és hogy kellőképpen felfűtsék a lakásukat. Az okok egyszerűek: minden, amit a csehek vásárolnak, gyorsabban drágul, mint ahogy a jövedelmük nő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával

Salát Gergely: Észak-Korea azt akarja üzenni, hogy minden rendben a kínai kapcsolatával

Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett hétfőn Phenjanba Hszi Csin-ping kínai elnök, akit az észak-koreai főváros repülőterén Kim Dzsongün észak-koreai vezető és felesége fogadott. Az észak-koreai vezetés a külvilág, főként Oroszország felé akarta mutatni, hogy milyen jó a kapcsolata a kínai vezetéssel – mondta Salát Gergely sinológus az InfoRádióban.

Döntések az Országgyűlésben: megszavazták a képviselők a fizetésük csökkentését

Tisztségviselőket és tagokat választottak négy vizsgálóbizottság élére hétfőn az Országgyűlésben. A parlament egyhangúlag, az ellenzék szavazataival is döntött az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak, juttatások, támogatás, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési források jelentős csökkentéséről. Magyar Péter többször is utalt rá napirend előtti felszólalásában, hogy az előző ciklusban képviselőnként 7 milliós keretből gazdálkodtak. Most a tényleges képviselői jövedelmek 10-35 százalék között csökkennek, az Országgyűlés működése a következő négy évben 50 milliárd forinttal kevesebbe kerül majd.
inforadio
ARÉNA
2026.06.09. kedd, 18:00
Grexa Liliana
országgyűlési képviselő, ukrán nemzetiségi szószóló
Tisza-kormány: kitálalt az Integritás Hatóság elnöke, miniszteri biztost nevez ki Magyar Péter

Tisza-kormány: kitálalt az Integritás Hatóság elnöke, miniszteri biztost nevez ki Magyar Péter

A héten ismét ülésezik a parlament, a kormány közzé teheti az uniós forrásokhoz való hozzáférés technikai részleteit. Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke egy interjúban arról beszélt, hogy az előző kormányzat ideje alatt „a rendszer lényege volt a korrupció”, komoly nyomás nehezedett rá. A költségvetés helyzete a vártnál rosszabb, a kormány most próbálja felmérni a helyzetet, a jó hír viszont az, hogy a választás óta látott hozamcsökkenés és forinterősödés akár már rövidtávon komoly megtakarítást jelenthet a büdzsében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×