Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.41
bux:
144454.77
2026. október 15. csütörtök Teréz
London, 2017. március 22.Kommandósok érkeznek a brit parlament épületéhez, ahol lövöldözés történt 2017. március 22-én. Az első jelentések több sebesültről szólnak, a parlament és a vele szomszédos képviselőház épületét a rendőrség kiürítette. (MTI/EPA/Anday Rain)
Nyitókép: MTI/EPA/Anday Rain

Egy társuk neve miatt tömegesen tehetik le a fegyvert a brit elitrendőrök

Több ezer brit fegyveres rendőr készült szerdán arra, hogy leteszi a pisztolyt és gépkarabélyt, veszélybe sodorva ezzel a terrorkészültséget. Az ok: egyik társuk ellen – aki egy üldözés után lelőtt egy autóst – gyilkosság miatt emeltek vádat és csütörtökön meg is akarják nevezni.

A londoni rendőrség fegyveres egységének tagjai a múlt héten már kimutatták a foguk fehérjét, amikor azzal fenyegetőztek, hogy nem hajlandók a szolgálati fegyverrel járőrözni, és úgy tűnt, hogy a terrorelhárító csapatokat katonákkal kell majd felváltani.

„Ki akar ennek az egységnek a tagja lenni, ha a fegyverhasználatról a pillanat tört része alatt hozott döntés azzal járhat, hogy gyilkossággal vádolják meg?” – tették fel a kérdést.

A botrány egy fiatal rapper és reménybeli apa halála miatt robbant ki. Chris Kaba tavaly egy olyan Audi terepjáróval haladt az úton, amelyet a rendőrség egy fegyveres incidens miatt keresett – bár nem ő volt a kocsi gazdája. A rendőrök üldözőbe vették, majd

máig tisztázatlan – illetve nem nyilvánosságra került – körülmények között az NX121-es hívójelű tiszt lelőtte.

Az ügy hatalmas felháborodást váltott ki, mivel Kaba színes bőrű volt és sokan párhuzamokat véltek felfedezni az Amerikában tapasztalható és vádak szerint faji előítéletekre alapuló rendőri brutalitással.

A baloldali média jobbára Kaba családjának gyászát és azokat az információkat tálalta, hogy a fiatalember és párja gyereket vártak, mosolygós képeket és őt barátságos és segítőkész emberként leíró visszaemlékezéseket közölt róla. A jobboldali sajtó megemlítette, hogy kés és imitációs lőfegyver miatt már meggyűlt a baja a rendőrséggel. Tény viszont, hogy amikor megölték, akkor nem volt köze az autóval elkövetett korábbi incidenshez.

A Kaba szándékos megölésével vádolt tiszt esetében szerdára tűztek ki egy meghallgatást a patinás londoni Old Bailey bíróságon, és felmerült, hogy egy vezető bíró feloldja a tiltást és ezzel nyilvánosságra hozzák a nevét.

Nagy-Britanniában a legtöbb rendőr nem visel fegyvert, így a gépkarabélyos és pisztolyos tisztek egyfajta elitet képviselnek az erőben.

A Sky News már a múlt héten tudósított arról, hogy

a londoni erő tisztjei tömegesen leteszik a fegyvert, ha kiadják a társuk nevét.

Azóta további három rendőri erő nevük elhallgatását kérő tisztjei mondták azt, hogy hasonló lépésre készülnek.

„Az összes ember a csapatomban azt mondta, hogy visszaadja a fegyverviselési engedélyét – mondta egy közép-angliai rendőr a médiumnak. – Nagyon idegesek. Úgy érezzük, hogy nem támogatnak eléggé a különösen veszélyes munkánkban. Minek tegyük kockára az életünket, ha nem kapunk jogi védelmet?”

A forrás azt mondta, hogy „hatalmas válság alakulhat ki a brit rendőrségben, felhagynék ezzel a munkával és mások is”. Arról is beszélt: megkeresték, hogy kisegítenék-e a londoni rendőrséget az ottani tisztek tiltakozása esetén, de ezt nem vállalták. Az ügy azért komplikált, mert az angol jogban normál esetben meg kell nevezni a bűnügyi perek vádlottjait és ezt követeli ebben az esetben a lelőtt Chris Kaba családja, mert szavaik szerint „átlátható igazságszolgáltatást” akarnak látni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×