eur:
395.26
usd:
366.14
bux:
65422.86
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tető alatt a brexit utáni kereskedelmi alku

Itt a karácsonyi ajándék Európának és a briteknek – megvan a brexit utáni kereskedelmi alku. Csütörtök délelőtt még az utolsó pillanatban folytatódott az alkudozás az egyes halfajták kifogási kvótájáról, de a brit média reggel óta már arról tudósított, hogy megkötötték az alkut.

Négy és fél évvel azután, hogy a britek az Európai Unióból való kilépésre szavaztak, a felek megállapodása értelmében nem terhelik majd a januártól új viszony alapján folyó kereskedelmet vámok és kvóták.

A hírek szerint 745 milliárd eurós forgalmat érintő, 1000 oldalas megállapodásról egy késő éjszakai telefonhívásban állapodott meg Boris Johnson brit kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az alku része a rendőrségi, védelmi, energetikai és tudományos együttműködés szabályrendszere is, de a Financial Times című lap szerint nem sokat mond a határon túl átnyúló szolgáltatásokról – a londoni City, a brit gazdasági egyik motorja pedig ebben különösen erős.

Reggel még volt "egy utolsó gubanc"

Simon Coveney ír külügyminiszer reggel azt mondta, hogy még egy „utolsó gubanc” merült fel a halászatról szóló „kisbetűs részben”, de bízott benne, hogy a nap folyamán bejelentik az alkut.

A két fél tárgyalói több, mint 100, a brit vizekből kifogott halfajta kvótáit pontosították.

Az egyezményt mindkét oldal győzelemként állíthatja be.

A brit kormány azért érezheti magát nyerő pozícióban, mert sikerült rákényszerítenie Brüsszelt, hogy kevesebb, mint egy év alatt megállapodjanak – holott szakértők és uniós vezetők szerint az elmúlt év – különösen a covid-19 pandémia jelentette váratlan nehezítéssel - kevés volt ahhoz, hogy alaposan kidolgozzanak egy megállapodást.

"Visszanyert szuverenitás"

A brexitpártiakak azonban az alkuval azt mondhatják, hogy „Nagy-Britannia visszavette az ellenőrzést határai, pénzügyei és törvényei felett” és szuverén országgá vált.

Az európaiak például feladták azt, hogy a jövőbeli kereskedelmi vitákban az Európai Bíróság döntsön – helyette más, nemzetközi jogi mechanizmusokkal kezelik az esetleges problémás kérdéseket.

Sok közgazdász szerint ugyanakkor a britek rosszabbul járnak az egyezménnyel, amely az Unió és Kanada kereskedelmi szerződéséhez hasonlít.

Még az alkuval is visszaesik a brit GDP

A brit pénzügyminisztérium 2018-as becslése szerint egy ilyen alku 15 év alatt 6,7%-os lyukat üt a brit GDP-ben, de még így is kevésbé káros, mint a no-deal brexit.

A sokáig akadálynak számító – bár gazdaságilag nem számottevő – halászati vitában a britek 5-7 éves átmeneti időszakot ajánlottak – eddig halászhatnak még vizein az európai halászok.

Az alku előzetesen kiszivárgott részletei szerint az európaiak a kifogott halmennyiség egynegyedét adnák vissza nekik.

Francia források – ebben az országban szintén erős a halászati lobbi – úgy állították be, hogy a britek „masszív engedményeket” tettek, mert korábban 60%-ot követeltek vissza.

A britek viszont úgy fogalmaztak, hogy idővel teljes szuverenitást kapnak területi vizeik felett és utána évente tárgyalnak a kvótákról.

Még az év vége előtt rábólint a brit parlament

A brit parlamentet várhatóan szilveszter előtt összehívják, hogy szentesítse az egyezményt. Bár a brexitpárti konzervatív kemény mag azt mondta, hogy alaposan átfésülik az egyezményt, Johnsonnak akkora parlamenti többsége van, hogy szinte garantált az igen szavazat, különösen ha a munkáspárti ellenzék tartózkodik vagy esetleg támogatja az egyezményt.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×