Infostart.hu
eur:
364.86
usd:
327.08
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Pozsony, 2019. november 10.A pozsonyi vár és a Szent Márton-dóm (j) 2019. november 10-én.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Krizsán Csaba

Az összeomlás szélére sodródtak a szlovákiai kórházak

Drámai hangvételű nyílt levelet fogalmazott meg a szlovák tisztifőorvos, melyben leírja, hogy az összeomlás szélére sodródtak a szlovákiai kórházak. Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök szerint az ilyen levelek azért születnek, mert a kormány elpazarolta a nyarat, a járvánnyal egyáltalán nem foglalkozott, a második hullámra való felkészülést pedig büntetendő módon elhanyagolta.

„A szlovákiai kórházak és az egészségügyi dolgozók ezekben a napokban vannak a legnagyobb terhelésnek kitéve a járványhelyzet egész ideje alatt, és a kilátások egyáltalán nem jók. Sok kórház már most az összeomlás szélére sodródott. A regionális közegészségügyi hivatalok is nagy nyomás alatt állnak, melyek a járványhelyzet kezdetétől fáradhatatlanul nyomon követik, hogy a pozitív személyek kikkel kerültek kapcsolatba” – ezt nyílt levélben közölte a szlovák tisztifőorvos a karácsonyi ünnepek előtt.

Ján Mikas lesújtó hangnemben megjegyezte, hogy a helyzet nem teszi lehetővé a luxust. A nyílt levélben úgy fogalmazott,

„ha a következő napokban egyetlen új eset sem lenne, az orvosaink, nővéreink és a többi egészségügyi alkalmazott ezt még hetekig nem érezné meg”.

Rámutatott: az egészségügyi dolgozók és az epidemiológusok végtelen áldozatvállalása, kimerültsége, frusztrációja, nem egyszer kétségbeesése és dühe ugyanakkor valós dolog. Ezért Mikas arra kéri az embereket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy meg legyenek teremtve az életmentés körülményei.

Politikai meggyőződéstől függetlenül, és arra való tekintet nélkül, hogy kinek mi a véleménye a járvány terjedéséről és a járványhelyzet kezeléséről, összefogásra szólította fel Szlovákia lakosait. Arra figyelmeztetett, hogy az emberek tartsák tiszteletben a meglévő szabályokat, és ok nélkül ne éljenek a kivételekkel.

Peter Pellegrini korábbi miniszterelnök – aki maga is elkapta a koronavírust – ugyancsak borúlátó. Azzal vádolja a Matovič-kormányt, hogy a nyári időszakban a járvánnyal egyáltalán nem foglalkozott, a második hullámra való felkészülést pedig büntetendő módon elhanyagolta. Szerinte ezt az bizonyítja, hogy szeptemberben, vagyis fél évvel azután, hogy a járvány megjelent Szlovákiában, az Állami Tartalékalap raktárai csak 16 százalékban voltak feltöltve.

Pellegrini az Állami Számvevőszék vizsgálatára hagyatkozott, amely megállapította, hogy az állami intézmények a koronavírusnak nemcsak az első, hanem a második hullámára sem voltak felkészülve. Peter Pellegrini azt állítja, hogy amikor az új típusú koronavírus elkezdett terjedni Európában, az ő kormányának csak néhány hete volt a felkészülésre, márciusban pedig jött a kormányváltás.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×