Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.1
bux:
142535.72
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Felfüggesztett az alkotmánybíróság egy országos koronavírus-intézkedést Szlovákiában

Tilos lesz a mobiltelefonok lekövetése északi szomszédunknál. A kassai székhelyű alkotmánybíróság ugyanis felfüggesztette a törvénymódosítást, amely a koronavírus-járványra hivatkozva lehetővé tette volna, hogy a Közegészségügyi Hivatal hozzáférjen a mobilszolgáltatóktól származó adatokhoz. A kormányzati előterjesztést azzal indokolták, hogy az állampolgárok tartózkodási helyére és mozgására vonatkozó adatokra szükség lehet a karanténintézkedések megfigyelésére.

Szlovákiában néhány napon belül búcsút inthetnek a sokat bírált állami karanténnak,

az állam ugyanis az intelligens karantén bevezetésére készül.

Ennek lényege, hogy az emberek otthonukban tölthetik a karantént, és egy alkalmazás segítségével, mobiltelefonjukkal készített fényképekkel fogják rendszeresen igazolni, hogy otthon vannak. Az erről szóló törvényi változtatásokat csütörtökön jóváhagyta a szlovák kormány.

Az állami szervek ugyanakkor a telefon lokalizálásával is ellenőrizni tudnák a karantén betartását – erre már egy korábban elfogadott törvénymódosítás is lehetőséget ad, ám

a szlovák alkotmánybíróság szerdán megálljt parancsolt ennek az intézkedésnek.

A taláros testület hiányolja a garanciát arra vonatkozóan, hogy az állami szervek nem fognak visszaélni a személyes adatokkal. Erről Ivan Fiačan, az Alkotmánybíróság elnöke tájékoztatott. „Az alkotmánybíróság megállapította, hogy a hatályon kívül helyezett rendelkezések lehetőséget adnak az államhatalomnak anélkül manipulálni a személyes adatokkal, hogy pontosan meghatározná ennek az eljárásnak a célját és az adatkezelés módját.

Semmi sem garantálja, hogy az állami szervek nem fognak visszaélni a feldolgozott személyes adatokkal”

– közölte a taláros testület elnöke, aki szerint a jogszabály nem vette figyelembe, hogy a kívánt adatok más, kevésbé érzékeny forrásokból is beszerezhetők, a kitűzött cél pedig más, az alapjogokat kevésbé korlátozó módon is elérhető.

Az alkotmánybíróság egyelőre csak felfüggesztette a törvénymódosítás végrehajthatóságát. Arról, hogy a vitatott rendelkezések alkotmányellenesek-e, később fog dönteni a taláros testület.

Martin Klus, a szlovák külügyminisztérium államtitkára kedden jelentette be, hogy még ezen a héten elkészülhet egy olyan mobilapplikáció, amelynek használata lehetővé tenné, hogy a külföldről hazatérők házi karanténban töltsék el azt a kéthetes időszakot, amelyet jelenleg állami karanténintézményekben kell tölteniük. Arról, hogy a mobilapplikációt a gyakorlatban is bevezetik-e, a központi válságstábnak kell döntést hoznia. Azt egyelőre nem tették egyértelművé, hogy a mobilapplikáció használatának bevezetésére hatással lehet-e az alkotmánybírósági döntés, ám valószínűnek tűnik, hogy nem, tekintve, hogy az állami karantén kiváltását lehetővé tévő applikáció használata vélhetően önkéntes alapú lenne.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×