Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Pozsony, 2018. március 16.Robert Fico szlovák miniszterelnök lemondását ünneplik tüntetők, akik Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnirová meggyilkolásának alapos kivizsgálását követelik Pozsonyban 2018. március 16-án. A felirat jelentése: mindannyian Janért. (MTI/EPA/Christian Bruna)
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Szlovákia a két évvel ezelőtti horrorra emlékezik

Ma két éve, hogy nagymácsédi családi házukban megölték Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát. A fiatal oknyomozó újságíróval a foglalkozása miatt végzett a bérgyilkos, jegyesének pedig azért kellett meghalnia, hogy ne legyen szemtanú. A történtek hatalmas változásokat indítottak el Szlovákiában.

Két évvel ezelőtt két ember tragédiája nyomán tíz- és százezrek vonultak az utcákra, hogy felháborodásuknak adjanak hangot. A tiltakozási hullám olyan erős volt, hogy az eseményekbe belebukott Robert Fico kormányfő, Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőnök is. A közvélemény ugyanis erősen hajlott arra, hogy ők közvetve felelősek a történtekért.

A rendőrség viszonylag rövid idő múltán a gyilkosság végrehajtói, valamint a bűncselekmény elkövetésében közvetítői és megrendelői szerepet vállaló személyek nyomára bukkant, és alapos gyanú merült fel a felbujtó kilétét illetően is. Így mára eljutottunk odáig, hogy a Specializát Büntetőbíróság közel került a gyilkosságban érintett vádlottak perének lezárásához.

A gyilkosság elkövetésével vádolt Miroslav Marcek a bazini jogi akadémia tárgyalótermében 2020. január 13-án, amikor folytatódik a Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében indított per tárgyalása.
MTI/EPA/Jakub Gavlák
A gyilkosság elkövetésével vádolt Miroslav Marcek a bazini jogi akadémia tárgyalótermében 2020. január 13-án, amikor folytatódott a Ján Kuciak szlovák tényfeltáró újságíró és élettársa, Martina Kusnírová meggyilkolásának ügyében indított per tárgyalása. MTI/EPA/Jakub Gavlák

A közvetítő Andruskó Zoltán vádalkut kötött, és már elítélték 15 évre. Miroslav Marček beismerte, hogy ő követte el a kettős gyilkosságot. A Marčeket a tetthelyre szállító Szabó Tamás egyelőre tagad, Alena Zsuzsová és Marián Kočner nagyvállalkozó pedig megtagadta a vallomástételt.

A gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsová nem beszél.
MTI/EPA/Jakub Gavlák
A gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsová nem beszél. MTI/EPA/Jakub Gavlák

Az igazságszolgáltatás gépezete azonban egyelőre olajozottan működik. Ennek folytatását és a társadalom további megtisztulását várják azok is, akik ma országszerte kivonulnak az utcákra, hogy megemlékezzenek a két évvel ezelőtti tragédiáról, és nemet mondjanak a maffiával való összefonódásra, a korrupcióra és a szélsőségességre.

Kivezetik a bazini bíróság tárgyalóterméből a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner szlovák üzletembert.
MTI/EPA/Jakub Gavlák
Kivezetik a bazini bíróság tárgyalóterméből a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner szlovák üzletembert. MTI/EPA/Jakub Gavlák

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a nagymácsédi ház előtt helyezett el koszorút, emlékeztetve arra, hogy a gyilkos és megbízói hiába próbálták elhallgattatni az igazságot, mert elszámolták magukat. „Amit nem fejezhetett be Ján Kuciak, befejezik mások” – fogalmazott az államfő.

Kora este Szlovákia több mint 50 városában tartanak nagygyűlést, és Prágában, Brünnben, valamint Bécsben is emlékeznek majd. A dél-szlovákiai városok közül Komáromban, Dunaszerdahelyen, Vágsellyén, Érsekújvárban, Léván, Rimaszombatban, Losoncon, Füleken, és Rozsnyón lesz megemlékezés.

A Kuciak-gyilkosságról és következményeiről az Infostart is részletesen beszámolt, ezeket a cikkeket ITT találja.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×