Infostart.hu
eur:
379.29
usd:
321.69
bux:
131127.43
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
36 ezer külföldit nem engednek be Dél-Koreába a téli olimpiára

36 ezer külföldit nem engednek be Dél-Koreába a téli olimpiára

Dél-Korea több tízezer külföldi beutazását tiltotta meg – mindössze néhány nappal az idei téli olimpia kezdete előtt. A szöuli hatóságok biztonsági intézkedésekkel magyarázták a döntést.

36 ezer külföldit tettek fekete listára és tiltották meg beutazásukat a dél-koreai hatóságok. A február 9-én kezdődő téli olimpiára készülő házigazdák ezt terrorellenes megfontolásokkal indokolták. A nemzetgyűlés egyik képviselője újságíróknak elmondta, hogy az intézkedést a nemzetbiztonsági szolgálat léptette érvénybe, amely értesítette a lépésről a dél-koreai parlamentet.

A nemkívánatos személyek listáját a külföldi titkosszolgálatokkal együttműködésben állították össze – mondta el a képviselő.

Phjongcshangban, a téli olimpia helyszínén már január vége óta működik az a biztonsági központ, amely 17 külöböző titkosszolgálat adatait elemzi. Biztonsági szakértők szerint a legnagyobb fenyegetést az Iszlám Állam jelenti, de nem zárták ki, hogy más nemzetközi terrorszervezetek is próbálkozhatnak támadásokkal. Emiatt 18 objektumot – köztük stadionokat – fokozottan védenek.

A reptéri biztonsági intézkedések mellett a vasútállomásokon tartalékosok és önkéntesek teljesítenek szolgálatot. A hétvégéig egyébként a rendelkezésre álló jegyek háromnegyedét adták el a szervezők.

Közben a déli szomszédhoz látogató észak-koreai delegációt a diktatúra hivatalos államfője, Kim Jon Nam vezeti, aki a Legfőbb Népi Gyűlés Elnökségének Elnöke címet viseli.

Délen ezt úgy értékelik, hogy az északiak hajlandóságot mutatnak a kapcsolatok javítására. A nyitóünnepségen a jogilag a múlt század közepe óta még mindig hadban álló két Korea sportolói közös zászló alatt vonulnak fel. Vasárnap az egyesített koreai női jégkorong-válogatott lejátszotta első barátságos mérkőzését Svédország ellen, és 3-1-re kikapott.

A Dél-Koreával szövetséges Egyesült Államok azonban “szemfényvesztésnek” tartja az atomfegyverekkel fenyegetőző északiak hirtelen jött puha diplomáciáját.

Mike Pence alelnök azt mondta, megakadályozza, hogy Phenjan "elrabolja" az olimpiát, mert, mint ahogy stábja egyik tagja idézte szavait: "emlékeztetni fogja a világot, hogy bármi, amit az észak-koreaiak tesznek az olimpián, csak azt célozza, hogy elkendőzze a tényt: az övék a leginkább elnyomó diktatúra a bolygón." Észak-Korea erre azzal válaszolt, hogy a megjegyzés "a Trump-féle arrogancia csúcsának példája".

Közben Oroszországban felháborodást váltott ki, hogy a Nemzetközi Sportbíróság múltheti döntése nyomán tisztának talált orosz versenyzők és trénerek közül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 13-at nem enged be a játékokra.

A NOB és nyugati bírálók is úgy értelmezték a múlt heti döntést, hogy az oroszok esetében "nem volt elég bizonyíték a doppingvád bizonyítására" és hogy a felmentett sportolók nem "tiszták". A NOB szerint további bizonyítékok állnak rendelkezésre, "amelyeket a bíróság nem tudott mérlegelni", és ezért még mindig fennáll a gyanú, hogy az érintettek doppingoltak.

A korábbi NOB döntés szerint Oroszország hivatalosan nem, de nemzeti jelképeket nem viselő egyes orosz versenyzők indulhatnak a téli olimpián.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×