Infostart.hu
eur:
380.06
usd:
321.6
bux:
133250.87
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Óriási hiány, veszélyben az uniós nyugdíjak

Óriási hiány, veszélyben az uniós nyugdíjak

Az Európai Parlament tagjainak nyugdíjellátása bizonytalanná vált, miután az erre a célra létesített pénzalapból legalább 326 millió euró hiányzik. A Die Welt című napilap értesülése szerint a hiány a nyugdíjalap hanyag kezelésére vezethető vissza, és ez még abban az időben történt, amikor Martin Schulz volt az Európai Parlament elnöke.

A német Szociáldemokrata Párt jelenlegi elnöke, Martin Schulz 2012 és 2017 között állt az Európai Parlament élén. Miután a múlt év elején megvált tisztségétől, felmerült vele szemben a nepotizmus vádja, ezt azonban sikerült tisztáznia, de továbbra is tartotta magát az a gyanú, hogy hanyagul kezelte a parlament pénzügyeit.

A jelek szerint ez most további táptalajt kapott azzal a Brüsszelből származó jelentéssel, amely szerint az Európai Parlament nyugdíjpénztárában több mint 300 millió euró hiány mutatkozik. A 2009 júliusa óta hatályban lévő egységes képviselői szabályzat alapján a képviselők 63 éves koruk után öregségi nyugellátásra jogosultak. A nyugdíj összege minden képviselőként töltött évben keresett fizetés 3,5 százaléka, de összesen nem több mint 70 százaléka.

Mivel az európai parlamenti képviselők havi bruttó fizetése 8 484,05 euró (2,6 millió forint), ez óriási terhet rótt az Európai Unió költségvetésére. Ezt maguk a képviselők is helytelenítették, azonban az ellenőrző testület kifogásait az elmúlt években Martin Schulz egyszerűen figyelmen kívül hagyta, így történhetett, hogy a pénzalapban mutatkozó hiány az elmúlt években egyre dagadt, és

mára már elérte a 326 millió eurót (1,01 milliárd forint).

A Die Welt című napilap az Európai Parlament költségvetési elnökét, a német Inge Grässlt idézve jelenti, a téma Martin Schulz idején ismételten viták tárgyát képezte, de döntés nem született, így a hiányt most a tagállamoknak kell kipótolniuk.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Itt az új csúcs a Richternél

Itt az új csúcs a Richternél

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és két blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×