Infostart.hu
eur:
376.91
usd:
318.94
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Több ezer állás került veszélybe Nagy-Britanniában

Több ezer állás került veszélybe Nagy-Britanniában

Pofon a szövetségesnek – Nagy-Britanniában több ezer állás került veszélybe azt követően, hogy az amerikai hatóságok több, mint 200 százalékos védővámot vetnek ki az Észak-Írországban is üzemeket fenntartó Bombardier repülőgépgyártóra.

Úgy tűnik, nem nagyon számít az amerikai-brit „különleges viszony”, ha pénzről van szó. Több, mint négyezer nagy-britanniai állás került veszélybe az amerikai kormány döntése nyomán, amely szerint

219 százalékos védővámot vetnek ki

az Észak-Írországban gyártott Bombardier C repülőgépekre.

A kanadai érdekeltségű vállalat elvesztette a Boeing repülőgépgyártóval szembeni kereskedelmi vitáját, vagy legalábbis vereséget szenvedett az első fordulóban. Az amerikai gyártó dömpingárra és jogtalan brit és kanadai állami segélyekre panaszkodott, és azt állította, hogy az említett kormányok így biztosították a megrendeléseket és azt, hogy a gépek áron alul jussanak be az amerikai piacra.

Az észak-írországi szakszervezetek most azt követelik a brit kormánytól, hogy garantálja a belfasti üzemekben alkalmazott több ezer dolgozó állását. Theresa May brit miniszterelnök – aki első washingtoni útja során kéz a kézben sétált Donald Trumppal – azt mondta, hogy „keserűen” fogadta az amerikai kereskedelmi minisztérium döntését, és azt ígérte, hogy kormánya ”együtt fog dolgozni a céggel, hogy megvédje Észak-Írországban a fontos munkahelyeket”.

Nem is tehetne másként, mivel

kisebbségi kormánya túlélését mindössze néhány északír képviselő garantálja

a brit parlamentben. Úgy tűnik tehát, hogy Washington döntése akár politikai válságot is okozhat Nagy-Britanniában, annak ellenére, hogy a két országban részben hasonló szellemiségű kormányzat van hatalmon.

A Bombardier szóvivője „abszurdnak” nevezte a döntést: „Ez csak aláhúzza, amit hónapok óta mondunk: az amerikai kereskedelmi törvények célja soha nem volt az, hogy ilyen módon alkalmazzák őket. A Boeing a folyamatot eltorzítva akarja megfojtani a versenyt és akadályozni, hogy amerikai légi cégek és utasok élvezhessék a C-szériás gépek nyújtotta előnyöket.”

Az amerikai cég válaszul tagadta, hogy korlátozni próbálná az innovációt és a versenyt. A cég a fair play és a kereskedelmi szabályok betartása - írta közleményében.

A Telegraph című brit lap megjegyzi, hogy az amerikai Boeing és az európai Airbus egyfajta közvetett háborút vív a kanadai Bombardier felhasználásával. A Boeinget különösen az dühítette fel, hogy az amerikai Delta Airlines 75 Bombardier-gépet vett. A Boeing szerint a Bombardier jogtalan állami támogatáshoz jutott, amikor Quebec tartomány kormánya egymilliárd dolláros részt szerzett benne.

Közben a Boeing emlékeztette a brit kormányt: a beszállítói láncot figyelembe véve 16 ezer állást tart fent Nagy-Britanniában, azaz négyszer annyit, mint a Bombardier.

Címlapról ajánljuk

Szakértő: Horvátország arra játszik, hogy a Barátság ellehetetlenül, így Magyarország ki lesz szolgáltatva

A horvátok azért nem engedik át az orosz olajat, mert azt akarják, hogy Magyarország és Szlovákia váljon kiszolgáltatottá az ő vezetéküknek, az Adriának – mondta az InfoRádióban a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágvezetője. Hortay Olivér szerint az ukránok nem fogják beengedni az Orbán Viktor által bejelentett magyar-szlovák vizsgálóbizottságot.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Ukrajnai bevetésre készülnek a nyugati katonák, orosz drón veszélyeztetett repülőgép-hordozót – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Az angol The Telegraph arról ír, hogy a francia és brit ejtőernyősök közösen készülnek egy ukrajnai békefenntartó misszióra. A várakozások szerint mindkét ország 5 ezer főt küldhet Kelet-Európába ám ez Londonnak komoly kihívást jelenthet. A misszió szigorú feltétele, hogy a harcok során a felek valamilyen fegyverszünetet kössenek egymással. Svéd katonák semlegesítettek egy orosz drónt a francia Charles de Gaulle atommeghajtású repülőgép-hordozó közelében a malmöi kikötőben. A pilóta nélküli eszközt elektronikus hadviselési rendszerekkel iktatták ki - tudósított a Militarnyi. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×