Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Olvasztotta a jeget a német külügyminiszter Moszkvában

Az ukrajnai válság erősen beárnyékolta Berlin és Moszkva kapcsolatát is. A német külügyminiszter egynapos moszkvai látogatása azonban a jelek szerint némileg javított a két ország viszonyán, egyben pedig hozzájárult ahhoz is, hogy a NATO és az orosz vezetés átgondolja, miként lehetne csökkenteni a katonai szembenállást.

Az orosz elnök a tervezettnél jóval hosszabb időn át tárgyalt a külügyminiszteri tisztségében első alkalommal Moszkvába látogató Sigmar Gabriellel. Diplomáciai megfigyelők már azt is pozitív jelként értékelték, hogy Vlagyimir Putyin fogadta egy ország külügyminiszterét. Utaltak azonban arra, hogy Németország Moszkva egyik legfontosabb partnere Európában és az orosz vezetők pontosan tudják, hogy a Berlinhez fűződő viszony javítása előnyösen érintheti Oroszországnak a Nyugattal fenntartott kapcsolatát is.

Az ukrajnai válság kirobbanása, kiváltképpen pedig a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása igencsak feszültté tette a kelet-nyugati viszonyt, és ezt Sigmar Gabriel moszkvai tárgyalásain is szóba hozta, és hivatali elődjénél élesebb kifejezésekkel ítélte el az európai status quo önkényes megváltoztatását.

Mind Putyin elnökkel, mind pedig Lavrov külügyminiszterrel folyatott megbeszélésén Sigmar Gabriel síkraszállt annak érdekében, hogy tegyenek mielőbb konkrét lépéseket a leszerelés érdekében, ellenkező esetben még inkább feszültté válik a helyzet a NATO-tagállamok és Oroszország határán, ahol állig felfegyverzett alakulatok néznek farkasszemet egymással.

Amíg a helyzet elfajulását a német külügyminiszter az Ukrajnát illető orosz lépésekre vezette vissza, Szergej Lavrov arról beszélt, hogy a NATO megpróbálja harapófogóba szorítani Oroszországot, holott Moszkva egyetlen NATO-tagállamok sem fenyeget. Ennek ellenére Sigmar Gabriel mindkét fél azonos feladataként emlegette, hogy a nehézségek ellenére is gondoskodjanak a békéről és a stabilitásról Európában.

Alighanem az eddigi feszültség enyhítését célozza az orosz elnök bejelentése is, amelyben a vendégével folytatott tanácskozás végén moszkvai látogatásra hívta meg Angela Merkel kancellárt, valamint az új német államfőt, Frank Walter Steinmeiert, akivel – mint Vlagyimir Putyin fogalmazott – jó viszony alakult ki, amikor még külügyminiszter volt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×