eur:
395.02
usd:
372.06
bux:
65428.99
2024. április 17. szerda Rudolf

Megölték egy magasrangú uniós hivatalnok lányát

Siegmar Gabriel német gazdasági miniszter, aki egyben a kancellár szociáldemokratapárti helyettese is, kijelentette, hogy a Freiburgban történt bűncselekményt semmi esetre sem szabad felhasználni a menekültek elleni hangulatkeltésre. Gabriel hangsúlyozta, hogy a tett bármennyire is elkeserítő, tudomásul kell venni, hogy már a menekültek bevándorlása előtt is történtek gyilkosságok. Hasonló szellemben óvott az általánosítástól a Kereszténydemokrata Unió alelnöke, Julia Klöckner is. Mindkét politikus azt követően nyilatkozott, hogy egy 17 éves afgán fiút gyanúsítanak egy diáklány megerőszakolásával és meggyilkolásával Freiburgban.

Az eset október közepére nyúlik vissza, amikor a 19 éves Maria Ladenburger, a Freiburgi Egyetem orvostanhallgatója egy vidám baráti összejövetel után kora hajnalban kerékpáron hazaindult szállása felé. A várost szegélyező Dreisam folyócska partján erőszak áldozata lett, és holttestét másnap találták meg a folyóban.

Mivel a nagy hagyománnyal rendelkező egyetemi városban feltűnően sok bűncselekmény történik, a diáklány ellen elkövetett erőszakot csak a hét végén hozták nyilvánosságra, miután a rendőrség őrizetbe vett egy 17 éves afgán fiút, aki tavaly érkezett Németországba, és egy freiburgi családnál lakott.

A rendőrség több mint 1500 személyt hallgatott ki, míg végül térfigyelő kamerák és a helyszínen talált hajszálak segítségével az afgán menekült nyomára bukkant.

Maria Ledenburger egy magasrangú európai uniós hivatalnok leánya volt, aki egyetemi tanulmányai mellett önkéntesként egy menekültotthonban is dolgozott.

Egyelőre nem tudni, hogy ismerte-e az afgán fiút, akiről a rendőrség feltételezi, hogy a Dreisam folyó partján megerőszakolta. Egyelőre nem tudni, hogy a lányt megfojtotta-e és ezután taszította a vízbe, vagy áldozatának halálát vízbefulladás okozta.

Az ügy országos megütközést keltett és tudósítók szerint távolról sem szolgál Angela Merkel kancellár menekültbarát politikájának javára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Brüsszelben: „ez a vörös vonal”

Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében szerinte a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

Megbillentek a tőzsdék a Fed-elnök szavaira

A tegnapi meredek amerikai lefordulást követően a rossz hangulat átragadt Európára is, nagy esést láthattunk ma a kontinens piacain, ebben a kedvezőtlen nemzetközi miliőben a magyar tőzsde is lefordult, a BUX közel 3 százalékos mínuszban zárt, a blue chipek közül pedig az OTP teljesített legrosszabbul. Az amerikai tőzsdéken vegyes mozgásokat hozott a keddi nap: csak a Dow tudott pluszban zárni. Részvénypiaci témákkal kiemelten foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×