eur:
389.42
usd:
361.89
bux:
68653.63
2024. május 7. kedd Gizella

Nem érkeznek menekültek Németországba

Szerda reggel óta egyetlen új menekült sem érkezett Németországba. Ennek oka alighanem az úgynevezett balkáni útvonal lezárása, miután az osztrák kormány kezdeményezésére Bécsben tartott értekezleten közös lépéseket határoztak el a menekültáradat megállítására.

Miközben Berlinben a képviselőház nyílt szavazással döntött a kormány migránsokkal kapcsolatos intézkedéseinek reformjáról, a felszólalók egy része bírálta a bécsi értekezletet, mondván Ausztria hátba támadta Angela Merkel kancellárt.

A felszólalók szerint Bécsben jelentősen csorbították a menekült-kérdés európai szintű rendezésének esélyeit, holott a kancellár kezdettől uniós összefogással akarta rendezni a válság megoldását.

Berlinben a törvényhozás hangos vita után elfogadta a menekültekre vonatkozó intézkedések szigorítására irányuló kormányjavaslatot. Ennek értelmében csak kivételes esetben engedélyezik, hogy a menekültjoggal rendelkező személyek két éven belül maguk után hozathassák hátrahagyott családtagjaikat, azok pedig, akik bűncselekményt követnek el, számíthatnak azonnali kitoloncolásukra.

A képviselőház határozata értelmében felgyorsítják az eljárásokat azok ügyében, akikről eleve tudható, hogy aligha formálhatnak jogigényt a menekültstátusz elnyerésére. Ez főleg a német kormány által időközben biztonságos övezetté nyilvánított Marokkó, Algéria és Tunézia állampolgáraira vonatkozik. A polgárháborús országokból érkezők kérelmének intézése azonban továbbra is csak vontatottan halad, habár a múlt év vége óta az illetékes hivatalok létszámát jelentősen emelték. Mégis - mint az állami tévécsatorna egy riportja jelentette - a menekült-üggyel foglalkozó tisztviselők túlterheltek és a tornyosuló akták láttán egyre inkább reménytelennek látják erőfeszítéseiket, annak dacára hogy tegnap óta egyetlen új menekült sem lépte át a német határt.

A kancellár pedig kitart eredeti álláspontja mellett, hogy Németország igenis megbirkózik a menekült-válsággal és változatlanul elveti az úgy-mond nemzeti intézkedéseket, mert európai összefogásban reménykedik.

A müncheni Süddeutsche Zeitung című újság a berlini gazdasági minisztérium adataira hivatkozva ma azt jelentette, hogy a kormány az elkövetkező évek során átlagosan fél millió új migráns érkezésével számol, ugyanakkor a NATO szintjén hatékonyan együttműködik a Törökországból az európai partok felé tartó menekült-áradat feltartóztatásában. Ezt az embercsempészek tevékenységének megakadályozása révén szeretnék elérni.

A Brüsszelben ma éjszaka hozott döntés értelmében az akciót a Bonn elnevezésű német hadihajó irányítja, azzal a céllal, hogy a török kikötőkben felkutassák az embercsempészek lélekvesztőit, amelyekkel rendszeresen indítanak menekülteket a görög partok felé, azonban nem tartozik a NATO kötelék feladatkörébe a migránsokkal teli hajók feltartóztatása és visszafordulásra kényszerítése.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×