Infostart.hu
eur:
393.22
usd:
339.94
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Műkincsrombolás fenyeget Palmírában

Pusztulás fenyegeti az ókorban épült Palmíra város műemlékeit és műkincseit, miután az Iszlám Állam elfoglalta az antik romokhoz közeli szíriai várost. A dzsihádisták ostroma hét napon át tartott - először még sikerült visszaverni őket.

A már korábban is műkincseket és régészeti leleteket pusztító Iszlám Állam ellenőrzi az ókori Palmíra város nagy részét. Aszad szíriai elnök erői és a legtöbb civil lakos szerdán távozott, majd nem sokkal később bevonultak a dzsihádisták - mondta el a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelőközpont nevű szervezet.

Az aktivisták szerint a város elfoglalásával az Iszlám Állam szinte teljesen az ellenőrzése alá vonta a Palmírától keletre fekvő iraki, és a tőle délre fekvő jordániai határig terjedő területeket.

Palmíra a legendás Selyemút egyik csomópontja, az antik világ egyik kulturális központja volt, ahol egészen napjainkig gyönyörű ókori romok és épületek részei maradtak fenn.

Az Iszlám Állam bálványimádásnak tartja a történelmi maradványok őrzését, még akkor is, ha a műkincsek az iszlám megjelenése előtti időkből származnak. Ezért a dzsihádisták korábban már ősi templomokat és történelmi tárgyakat pusztítottak el.

A műkincsek egy részét ugyanakkor megtartották és azokat a feketepiacon adták el.

Most a Világörökséghez sorolt Palmíra is hasonló sorsra juthat. A brutalitásukról ismert szélsőségesek átvették az ellenőrzést a hírhedt Tadmúr katonai börtön felett is.

Az Asszád-rezsim számára súlyos veszteség a város eleste, mivel a közeli gázmezők látják el energiával a kormányhoz hű nyugati területeket. Emellett a dzsihádisták most már könnyebben tudják támadni a kormányhoz hű Homszt és Damaszkuszt.

A Guardian megjegyzi: a megfigyelőket meglepte, hogy milyen gyorsan omlottak össze az Aszád-kormányhoz hű erők. Charles Lister, egy, az Iszlám Államról írt könyv szerzője és a Dohai Brookings Center vendégtanára szerint az Aszád-erők nem harcoltak teljes erőbedobással Palmíráért és új stratégiát folytatnak. Ennek lényege, hogy a legfontosabb helyszínek és térségek "totális katonai segítséget" kapnak, de mások nem.

Az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO vezérigazgatója, Irina Bokova sokadszorra sürgette, hogy a nemzetközi közösség mindent tegyen meg a helyi lakosság és az ókori város maradványainak védelméért.

Az ókori kincsekért felelős szíriai hivatal vezetője azt mondta, hogy több száz szobrot menekítettek ki a városból, viszont az építmények maradványait nem tudták elvinni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

Borvendég Zsuzsa az Arénában: a Mi Hazánk népszavazással kilépne az EU-ból, ha nem a jobboldal nyer a 2029-es EP-választáson

A választásig hátralévő időre sorozatot indított az InfoRádió, hogy a kutatások szerint parlamenti bejutásra esélyes pártok politikusait, szakpolitikusait a kötelező belpolitikai kérdések mellett gazdasági terveikről és külpolitikai megfontolásaikról is kérdezzük. A Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk és a DK elfogadta a meghívást, a Tisza Párt nem kívánt élni az alkalommal. Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselője, a párt képviselőjelöltje pártja külpolitikai elképzeléseiről adott tájékoztatást.

Titkos sejtek, az iráni rezsim rendszerének alappillérei ellen vív keserves harcot Izrael

Az iráni konfliktus részeként az izraeli légierő újabban az iráni félkatonai szervezet, a Baszidzs utcai ellenőrzőpontjait is támadja. E szervezet tagjai civil ruhában, arctalanul cselekszenek, az irániak pedig a bőrükön érzik a szervezet brutalitását, ezért sokan elégedetlenek. Az iráni rezsim „szemeit és füleit” is igyekszik most Izrael meggyengíteni, de a cél elérése igencsak nehézkes.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×