Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Kijevben oldja a feszültségeket a francia-német motor

A jelek szerint a német kancellárnak és a francia államfőnek sikerült némileg javítani a két ország között meglehetősen elhidegült kapcsolaton. A jelek szerint a német kancellárnak és a francia államfőnek sikerült némileg javítani a két ország között meglehetősen elhidegült kapcsolaton. A Párizsban tartott francia-német kormányközi tárgyalások egyik kézzel fogható eredménye, hogy a francia és a német külügyminiszter a nemzetközi politikában fontosnak ítélt problémák megoldása érdekéken együtt fog fellépni. Bizonyítékként ma mindketten Kijevben, a helyszínen próbálják enyhíteni az ukrajnai válságot. Erőfeszítésükbe bevonták a lengyel külügyminisztert is.

A belpolitikai feszültséggel küzdő német kancellárnak és a francia elnöknek jó lehetőséget kínált a sorrendben immár 80. kormányközi tárgyalás Párizsban, amelyet teljes egyetértésről tanúskodó sajtókonferenciával zártak.

Már érkezésekor gáláns mozdulattal fogadta Francois Holland a síbalesete óta mankóval járó Angela Merkelt, aki a sajtóértekezlet végén a két ország külügyminiszterének tervezett együttes fellépéseire utalva - finom humorral - megkérdezte, hogy ő mikor utazik majd valahová, kettesben az elnökkel.

A jelek szerint ezúttal is azt a korábban már azt a célra vezető utat követték, amelyet az Európai Unión belül francia-német motorként emlegettek. Megállapodtak abban, hogy a jövőben a két ország külügyminisztere együtt látogat a nemzetközi politikában égető problémát jelentő válságok színhelyére, így már ma Kijevben tárgyal a német Steinmeier és a francia Fabius.

A békéltető fáradozásban részt vesz a lengyel külügyminiszter is, mintegy utalva arra a korábbi törekvésre, hogy az uniós motornak nevezett kétoldalú együttműködést kiegészítsék Varsó részvételével.

Külpolitikai téren teljes egyetértés mutatkozott Merkel és Holland között az iráni atomprogram és a szíriai válság megítélésében. Dicsérték a francia-német katonai egység fellépését Maliban és a kancellár ígéretet tett a német erők logisztikai részvételére a Közép Afrikában kezdett békemisszióban.

Szándéknyilatkozatban rögzítették a környezetvédelmet célzó intézkedések összehangolását, valamint azt, hogy még az európai parlamenti választások előtt megpróbálják konkrét formába önteni a pénzügyi tranzakciós adót, amely ellen kiváltképpen Nagy-Britannia és Luxemburg felől mutatkozik tartós ellenállás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×