Infostart.hu
eur:
389.14
usd:
337.92
bux:
122233.87
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Okosan válaszolt a tájékozatlan brit kormányfő

Befejeződött a brit kormányzó Konzervatív Párt háromnapos konferenciája. David Cameronék már a következő választásra készülnek, amelyen a koalíciót felmondva, a Liberális Demokrata párttól elszakadva indulnak. A választás egyelőre kétesélyes, a Munkáspárt támogatása is erős.

Véget ért a brit kormányzó Konzervatív Párt háromnapos konferenciája, amit ezúttal nem egy tengerparti nyaralóhelyen, hanem a nagy iparvárosban, Manchesterben rendeztek meg. A Konzervatív Párt már a következő választásra készül, amelyen a koalíciót felmondva a Liberális Demokrata Párttól elszakadva indul.

A választás egyelőre kétesélyes, mert a Munkáspárt támogatása is erős. David Cameron nagybeszédében azt hangsúlyozta, hogy a brit gazdaság immár kilábalt a recesszióból, s ha a választók újabb öt évre bizalmat szavaznak a konzervatívoknak, az ország megújulhat.

David Cameron, a brit Konzervatív Párt éves konferenciáján elmondott nagybeszédében azt ígérte, hogy ha pártja újabb öt évre bizalmat kap a szavazóktól, akkor túlléphet az előzőleg kormányon volt szocialistáktól örökölt gazdasági zűrzavar elhárításának feladatán és nekiláthat az ország továbbfejlesztésének.

Elsősorban a szociális ellátás, a bevándorlás és a gazdaság reformjára van szükség - mondta. Véleménye szerint az Ed Miliband által vezetett Munkáspártnak épp az a nagy hiányossága, hogy nincs eredményesnek ígérkező gazdaságpolitikája.

Ed Miliband ugyanakkor aggodalmát fejezte ki egy lapinterjúban, hogy a konzervatív sajtó durva választási küzdelemre készül, ugyanis a Daily Mail napilap arról közölt cikket, hogy apja, Ralph Miliband, aki ismert marxista gondolkodó volt, - úgymond - gyűlölte az angolokat. "Ez tiszta hazugság" - mondta Ed Miliband, akinek az apja a nácik elől menekült Angliába és a háború alatt a brit haditengerészetnél szolgált.

A konzervatív pártkonferencia alkalmából sok interjú készült David Cameron miniszterelnökkel is, az egyikben fogós kérdést kapott, de ügyesen kivágta magát. Egy újságíró azt kérdezte tőle: tudja-e, hogy mennyibe kerül a boltban a kenyér. A politikus némi habozás után azt válaszolta, hogy ők újabban otthon sütik a kenyeret, mert az egészségesebb a gyerekeknek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A példakép nyomdokain – itt a Forma–1 új Ayrton Sennája?

A példakép nyomdokain – itt a Forma–1 új Ayrton Sennája?

Mintha predesztinált lett volna, hogy a Mercedes 19 éves olasz versenyzője, Kimi Antonelli a háromszoros világbajnok brazil legendához hasonlóan fekete autóval, a második teljes szezonjában, az idény második versenyén szerzi meg pályafutása első futamgyőzelmét – mondta az InfioRádióban Vámosi Péter. A szakíró szerint könnyen elképzelhető, hogy a szezon közben látunk még olyan szoftverhibákat, mint most George Russell esetében.

Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Egy izraeli támadás során megölték Ali Laridzsánit, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát – jelentette be kedden az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac. Közben megjelent egy kézzel írt üzenet Laridzsáni X-fiókján.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Izrael több iráni vezetőt lebombázott, kétségbeejtő a helyzet a Hormuzi-szorosnál – Percről percre tudósításunk az iráni háborúról kedden

Az izraeli hadsereg legfrissebb bejelentése szerint támadást indítottak a Baszidzs milicista alakulatok vezetője, Gholamreza Szolejmáni ellen Teheránban. Védelmi források szerint egy másik, szintén Iránban végrehajtott izraeli légicsapás az Iszlám Dzsihád vezetőjét, Akram al-Adzsúrit, valamint a szervezet más magas rangú tisztségviselőit vette célba. Németország külügyminisztere reagált Donald Trump elnök felvetésére, aki többször is beszélt arról a napokban, hogy szeretné, ha a NATO és távol-keleti országok biztosítanák a Hormuzi-szorost az iráni támadásokkal szemben. Az amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban beszélt, többek között a közel-keleti háborúval kapcsolatban. Az elnök ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy segítsen katonai erővel biztosítani a szabad hajózást a Hormuzi-szorosban, egyúttal pedig bírálta azokat az országokat, amelyek szerinte nem mutatnak kellő hajlandóságot a közreműködésre. Trump hétfőn bejelentette azt is, hogy az iráni háború miatt körülbelül egy hónappal el kívánja halasztani kínai látogatását. Az eredetileg március 31. és április 2. közé tervezett úton Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozott volna. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×