Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Karácsony térfigyeléssel

A bonni merényletkísérlet után a német belügyminiszter a biztonság fokozása érdekében még több térfigyelő kamerát szeretne látni a köztereken. Javaslatával szemben nemcsak az ellenzéknek vannak fenntartásai, hanem a kormánykoalícióban résztvevő Szabaddemokrata Párt is. Egy felmérés azonban kimutatta, hogy a lakosság több mint 80 százaléka helyeselné újabb kamerák felszerelését.

Karácsonykor a német vasút szóvivője bejelentette, hogy a belügyi szervekkel tárgyalásokat kezd a térfigyelő kamerák sűrűbbé tételéről a pályaudvarokon. A szóvivő megelégedéssel nyilatkozott, hogy az ünnep előtti csúcsforgalom gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott, az utasok jelentősebb késések nélkül értek célba és biztonságuk sem forgott veszélyben.

Ez utalás volt arra az ünnep előtt elhangzott fenyegetésre, amelyben szélsőséges iszlám erők merényletet helyeztek kilátásba Berlinben és több más nagyvárosban. A vasút - a belügyminiszterrel egyetértve - helyesli a térfigyelő kamerák olyan módon történő felszerelését, hogy rajtuk keresztül időben megelőzhetővé váljanak az erőszakcselekmények, illetve könnyebben kézre keríthessék ezek esetleges elkövetőit. A nyilatkozat összefüggésben áll a hónap elején megkísérelt bonni merénylettel, amelynek egyik gyanúsítottját a térfigyelő kamera ugyan rögzítette, távozását azonban a tett színhelyéről már nem lehetett pontosan követni, mert az egykori nyugatnémet főváros pályaudvarának forgalmát jelenleg csak két kamera ellenőrzi.

A történtek után a belügyminiszter a kamerák számának növelését szorgalmazza, azonban nemcsak az ellenzék, hanem a kisebbik koalíciós partner, a Szabaddemokrata Párt is más megoldást javasolt.

A lakosság viszont - mint az Infratest közvélemény-kutató intézet kimutatta - szívesen látná a videokamerák felszerelését, mert már a berlini földalatti vasút peronjain történt huligánakciók tetteseinek kézre kerítésében is igen komoly segítséget nyújtottak a rendőrségnek.

A civil ruhás rendfenntartók számának növelését szorgalmazó ellenzéki javaslatokkal szemben a lakosság 81 százaléka vélte úgy, hogy a közterek biztonságát elsősorban a térfigyelő kamerák felszerelésével lehetne lényegesen javítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”), és magánjellegű terveiről is beszélt. Az interjúban egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, mint mondta, azt hitte, ezzel ráér a 2030-as választásokig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Rég várt segítség vagy trójai faló? - Megoszlanak a vélemények az EU új terveiről

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×