Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Nyugtát állítanának ki a rendőrök igazoltatás után

Dühösek a francia rendőrök, mert a belügyminiszter azt akarja, hogy a közegek minden egyes igazoltatáskor állítsanak ki nyugtát az eljárásról. A lépés valódi célja az, hogy a rendőröket elriasszák a színesbőrűek és az arab származásúak túlzott igazoltatásától.

A francia rendőröket évek óta azzal vádolják különböző emberi jogvédő egyesületek, hogy az utcai igazoltatások jelentős részét ránézésre, azaz az igazoltatandó külső megjelenése, elsősorban bőrszíne alapján végzik. A szocialista kormány szerint valószínűleg lehet valami ezekben a panaszokban, ezért a belügyminiszter azt tervezi, hogy a jövőben a rendőrök egyfajta elismervényt állítanának ki minden egyes igazoltatás után.

A belügyi tárca vezetője a leendő intézkedés kapcsán igyekezett megnyugtatni a rendőröket, mondván, nem akarja megnehezíteni a dolgukat, hozzátette azonban, hogy bizonyos igazoltatásokat az elszenvedők valóban "sokkoló túlkapásként" élhetnek meg. A brit, a kanadai és a spanyol rendőrség által már használt eljárást mi is kipróbáljuk, mondta Manuel Valls belügyminiszter, majd meglátjuk, milyen eredménnyel jár - tette hozzá.

A leendő intézkedést egy a franciaországi iszlámellenességet figyelő intézet vezetője máris üdvözölte, mondván, az jelentősen javíthatja a bevándorolt családokból származó fiatalok és a hatóságok közötti bizalmat, de az ügyben újabb követelések is megjelentek. Egy csoport párizsi színesbőrű fiatalt a rendőrséggel szemben éppen a "túlzott igazoltatások" ügyében képviselő ügyvéd például egyenesen azt javasolja, hogy a rendőrök az igazoltatás okát is tüntessék fel a nyugtákon.

A rendőrszakszervezetek vezetői mindeközben kivétel nélkül ellenzik a belügyminiszter tervét. Egyikük úgy véli, nem lehet a társadalom és a rendőrség közötti bizalmatlanságot azzal helyreállítani, hogy a kormány olybá tünteti fel a helyzetet, mintha a problémák valóban a közegektől származnának. Mások egyszerűen kikérik maguknak, hogy saját miniszterük egy ilyen eljárás bevezetésével rasszistának bélyegezze meg őket.

Hanganyag: S. Ráduly János, Franciaország

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×