eur:
395.68
usd:
366.57
bux:
65672.55
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Minden kiderül az államfők egészségi állapotáról

A francia államfők, legyenek bal- vagy jobboldaliak, irtóznak attól, hogy gyengének vagy betegnek mutatkozzanak - egyebek mellett ez magyarázza az egészségi állapotukkal kapcsolatos titkolózásukat - állítja könyvében két francia újságíró. Az utolsó tabu: Leleplezések az államfők egészségéről című műből egyebek mellett kiderül, hogy Nicolas Sarkozy Franciaországban nem engedélyezett táplálék-kiegészítőt szed.

A Denis Demonpion és Laurent Léger újságírók által jegyzett könyv legérdekesebb, a média figyelmét leginkább felkeltő információja Francois Mitterand egykori szocialista köztársasági elnökre vonatkozik. Kiderül ugyanis, hogy 1996. január 6-án az akkor már 15 éve prosztatarákban szenvedő politikust saját kérésére halálba segítették, vagyis az akkori és a jelenlegi törvényekkel éles ellentétben eutanáziát gyakoroltak rajta.

Az intravénás injekciót beadó orvos a szerzők szerint ma is él, de a nevét nem hozzák nyilvánosságra. Az újságírók arról is beszélnek, hogy Francois Mitterand mindkét mandátumát betegen szerezte, elnöksége utolsó hónapjaiban pedig állapota miatt már egyáltalán nem tudta végezni a feladatát.

A helyzetről közvetlen környezete természetesen tudott, de a választókkal nem közölték. A probléma komoly jogi és etikai kérdéseket vetett fel, amelyeknek a feloldására szakemberek egy csoportja konkrét javaslatokat is tett, de azokat az egymást követő elnökök rendre félresöpörték.

A könyvből az is kiderül, hogy amikor Jacqus Chirac 2005-ben agyvérzést kapott, a felesége és a lánya nyomására az esetről az orvosok csak annyit közölhettek, hogy a politikus érrendszeri problémákkal küzd. Ez a beavatkozás egyébként annak idején komoly feszültséget okozott Chirac családja és az orvosi kamara között, az államfő kezelésében részt vett katonai orvosok pedig később a maguk módján vettek elégtételt, közölve, hogy Jacques Chirac nem ülhet repülőgépre. Ebből lehetett következtetni az eset súlyosságára - írják könyvükben az újságírók.

A szerzők beszélnek Nicolas Sarkozy leköszönő államfőről is, emlékeztetve, hogy 2007-ben egy mandulagyulladás szövődményei, 2009-ben pedig rosszullét miatt szállították kórházba, de állapotáról környezete rendre szűkszavú közleményekben számolt be. Az újságírók állítják: a politikus nem beteg, de orvosai minden rendezvényre elkísérik, és azt is kiderítették, hogy egy valószínűleg a sportolók által is használt, Franciaországban nem engedélyezett táplálék-kiegészítőt szed.

A könyv kapcsán leginkább megfogalmazódó kérdés most úgy hangzik: a választók tájékoztatása érdekében kötelezni kell-e az államfői tisztségre pályázó politikusokat arra, hogy a vagyonnyilatkozathoz hasonlóan az egészségi állapotukról is őszintén beszámoljanak?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×