Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Bortermelésben visszavette első helyét Franciaország

Öt év után ismét világelsővé vált a bortermelésben Franciaország, hála az idei bőséges és jó minőségű szőlőtermésnek. A nagy rivális Olaszország 2007-ben előzte meg a franciákat, idén azonban a taljánok 17 százalékkal kevesebb szőlőt szüreteltek, mint 2010-ben.

A francia bortermelők három nehéz év után megkönnyebbülten sóhajtanak fel, 2011 időjárása ugyanis rég nem látott módon kedvezett a szőlőtermésnek. "Ott és akkor esett az eső, ahol és amikor szükség volt rá" - jellemezte az idei csodát a Les Echos gazdasági napilapnak a bortermelő szövetkezetek szövetségének egyik vezetője. Ennek köszönhetően a szüret a legtöbb szőlővidéken a szokásosnál korábban kezdődhetett el.

Az eredmény 50 millió hektoliternyi nedű, ami 2010-hez képest 11 százalékos emelkedést jelent. A szakma szerint ez azért is jelentős teljesítmény, mert az elmúlt három évben összesen 24 ezer hektárnyi szőlőültetvényt számoltak fel Franciaországban.

A legnagyobb, 35 százalékos hozamnövekedést egyébként a fehér és késői szüretelésű borairól híres kelet-franciaországi Elszáz vidékén regisztrálták, de a dél-nyugaton fekvő Languedoc-Roussillon-ban is jelentős, 22 százalékos volt a növekedés, annak ellenére, hogy a legtöbb szőlőültetvényt ezen a vidéken számolták fel.

A világ bortermelésének a felét egyébként tizenhat európai állam, köztük Magyarország biztosítja, uniós szinten az idei szüret 160,3 millió hektoliternyi mustot eredményezett - ez két százalékos visszaesést mutat a tavalyi évhez képest. A csökkenés alapvetően a különböző tagállamok szőlőültetvény felszámolási programjának következménye; a legkomolyabb, 17 százalékos visszaesést idén Olaszországban, Görögországban és Portugáliában regisztrálták, ehhez képest a spanyolok aránylag simán megúszták a kilenc százalékos zsugorodással.

A szőlő- és bortermelők nemzetközi szervezete által a minap közzétett globális adatokból az derül ki, hogy a szőlőültetvények nagysága világszerte csökken, idén közelítőleg a nyolcmillió hektárral. A legerőteljesebb területcsökkenést az Európai Unióban regisztrálták, a déli féltekén és az Egyesült Államokban pedig a telepítések lassulása tapasztalható. Kivételt ez alól Chile és Új-Zéland képez, ahol továbbra is folytatódik a termelés felfuttatása. E két utóbbi országban tavaly 15,5, illetve 23 százalékos növekedést regisztráltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor beszélt az okokról és a megoldási lehetőségekről, valamint az új feladataikról és arról is, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Nagy nevekkel érkezik az év energetikai csúcskonferenciája – kedvezményes jegyek már csak egy napig!

Kormányzati energiapolitika, orosz gázleválás, a szélenergia új lehetőségei, kis moduláris reaktorok és a következő nagy beruházások: sűrű, de annál izgalmasabb programmal készülünk az október 8-i Portfolio Energy Investment Forumra. A hazai energiaszektor meghatározó vezetői mellett nemzetközi vállalatok és kutatóintézetek szakértői is érkeznek, hogy közösen járjuk körül Magyarország energiaellátásának legfontosabb kérdéseit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×