Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
319.5
bux:
151755.74
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A jövő utazása: két és fél óra Párizstól Tokióig

Mindössze két és fél óra alatt tenné meg a Párizs és Tokió közötti 9700 kilométeres távot az a repülő, melynek kifejlesztését francia és japán szakemberek közösen tervezik. A megvalósíthatósági tanulmányt az Airbus anyacége, az EADS indította el, a ZEHST nevet viselő terv alapján készülő gép tíz év múlva hajtaná végre az első próbarepülést.

A jövő repülője formáját tekintve a néhány éve a forgalomból kivont Concorde-ra hasonlít majd, a gép makettjét a Párizs közeli Le Bourget-ben hétfőn megnyitott nemzetközi légiközlekedési kiállításon mutatják be.

Az elképzelések szerint a repülőt három különböző motorral szerelik majd fel: az első egy hagyományos turbó repülőmotor, amely a gépet ötezer méterig emeli föl, de újdonságnak számít majd, hogy az "harmadik generációs", algákból előállított bioüzemenyaggal fog működni.

A második szakaszban a meghajtást egy az űrhajók fellövésénél is használt, hidrogén meghajtású motor venné át, amivel a gép 20 ezer méter fölé emelkedik, a harmadik fázisban pedig a nagy hatótávolságú rakétákat működtető, Ramjet típusú sugárhajtómű veszi át a stafétát. Ez utóbbival a gép 32 ezer méteres magasságban 4 mach, azaz óránként mintegy négyezer kilométeres sebességgel száguld majd célja felé.

A repülőgyártó szerint a leendő szuperszonikus gépet üzletemberek utaztatására használnák, és az maximum száz utas befogadására lesz képes. Ha minden rendben halad, az első kereskedelmi járat 2050 körül, azaz 39 év múlva indulhat útnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

Halálos vírus ütötte fel a fejét Hollandiában

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) megerősítette az ország ötödik, nyugat-nílusi vírusfertőzéshez köthető halálesetét, miközben az idén azonosított fertőzöttek száma 44-re emelkedett. A hatóságok hangsúlyozták, hogy járványveszély nem áll fenn, mivel a szúnyogok által terjesztett vírus emberről emberre nem terjed. A fertőzöttek 80 százalékánál nem jelentkeznek tünetek, súlyos neurológiai szövődmények az esetek mintegy 1 százalékában fordulnak elő. A vírus ellen jelenleg nem áll rendelkezésre sem vakcina, sem célzott kezelés, különösen az idősek és a legyengült immunrendszerűek vannak veszélyben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×