Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
316.94
bux:
153505.76
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Rejtélyek a Blairt vádoló fegyverkezési szakértő öngyilkossága körül

Dr. David Kelly 59 éves fegyverkezési szakértő egy korábbi BBC-interjúban azt mondta: Tony Blair hamisított adatok alapján indított háborút Irak ellen, mert Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei, amelyekkel más országokat veszélyeztetne. Az interjú után Dr. Kellyt kérdőre vonta a parlament külügyi bizottsága - holttestét másnap, 2003. július 13-án, egy Oxfordhoz közeli erdőben találták meg. Az elmúlt hetekben több orvosprofesszor vetette fel, hogy Kelly halálának a körülményei igen gyanúsak.

Dr. David Kelly nemzetközi fegyverkezési szakértőként többször járt Irakban, és vizsgálatai alapján jelentette ki, hogy hamisított adatok szerepelnek az Irak katonai megtámadását indokló dossziéban. Miután erről egy BBC-interjúban is beszélt, a parlament külügyi bizottsága elé idézték, és ott kíméletlenül utasították el az érveit.

A bizottsági kihallgatást közvetítette a televízió. Dr. Kelly úgy érezte, hogy megalázták, a szakmai kompetenciáját vonták kétségbe. Ezért ment ki a lakóhelyéhez közeli erdőbe, ahol felvágta az ereit és elvérzett.

A helyszínre kiküldött belügyminisztériumi patológus minden részletre kiterjedő jelentését hetven évre titkosították, de most, hogy kételyek merültek fel Dr. Kelly halálának a körülményeivel kapcsolatban, megszólalt Nicholas Hunt, a belügyi halottkém, és a következőket szögezte le: egyesek az állítják, hogy gyanúsan kevés vér volt a helyszínen; ő azonban megállapította, hogy Dr. Kelly kabátjában belül nagyon sok alvadt vér volt, és a föld is jelentős mennyiségű vért szívott be.

A halott férfi bal csuklóján több mint tíz vágás volt, közöttük úgynevezett "tétovázó próbavágások", amelyek jellemzőek az öngyilkosokra, akik a gyakorlatban tapasztalják, hogy halált csak erőteljes vágások okozhatnak. Továbbá: Dr. Kelly súlyos szívkoszorúér-szűkületben szenvedett, tehát a vérveszteség és az a tényező, hogy tette előtt nagy mennyiségű fájdalomcsillapítót vett be, gyorsan előidézte a halálát.

Mindez nagyon meggyőzően hangzik, immár kevesen kételkednek abban, hogy Dr. Kelly öngyilkos lett. De felvetődött a kérdés: nem kényszerítették-e fegyverrel arra, hogy felvágja az ereit?

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×