Infostart.hu
eur:
385.19
usd:
331.87
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Lufthansa-járatok indulnak a Balatonra

Közel fél éves kényszerszünet után ismét megnyílt a sármelléki repülőtér. Az első utasok a Lufthansa alvállalkozásaként működö Eurowings légitársaság gépén Düsseldorfból érkeztek a Balaton közelében fekvő nemzetközi repülőtérre

 Húsz utas még nem csinál tavaszt - fogalmazhatnánk át a régi közmondást, azonban a tény maga derűlátásra ad okot, mert arra vall, hogy a német idegenforgalom ismét érdeklődik a magyar turisztikai lehetőségek iránt és a világ egyik legnagyobb légitársasága, a Lufthansa is úgy véli, fapados járatai számára ismét vonzó a FlyBalaton nevű repülőtér.

Az idei menetrendben hét németországi város szerepel Frankfurttól Hamburgon át Drezdáig, Erfurtig és Lipcséig. Az Eurowings részéről a bizalmat főleg arra alapítják, hogy a pénzügyi válság óta a viszonylag könnyen elérhető turisztikai célpontok iránt

fokozódik az érdeklődés. A Balaton pedig a rendszerváltást megelőző évtizedekben ideális találkozóhelynek bizonyult a nyugatnémetek számára, hogy találkozzanak az akkori NDK-ban élő rokonaikkal illetve barátaikkal, akik annak idején még a magyarországi nyaralást szinte kiváltságnak tekintették. A közelmúltban az ismételt kampányoknak megint csak sikerült felkelteni az utazóközönség érdeklődését a Balaton térsége iránt.

Alighanem ezzel áll összefüggésben, hogy a Lufthansa illetékesei is kedvezően ítélték meg a rendszeres járatok megindítását a sármelléki repülőtérre. Az üzemeltető SCD cégcsoport, amely bérleti szerződést kötött Zalavár és Sármellék önkormányzatával, idén legalább 40 ezer utas érkezésére számít, azonban az is nyílt titok, hogy Sármellék csak akkor lesz gazdaságos, ha évente legalább 300 ezer utast fogadhat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×