Infostart.hu
eur:
353.43
usd:
308.98
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Sokat isznak a németek

A németeket általában sörfogyasztóként ismerik - most azonban kiderült, hogy a tömény szeszt sem vetik meg. A szenvedélybetegségekkel foglalkozó idei tanulmány kimutatása szerint a polgárok évi átlagos fogyasztása megközelíti a 10 litert. Ezzel pedig Németország világ viszonylatban bekerült a szomorú lista élvonalába.

 Az alkoholfogyasztás terén a leginkább aggasztó a fiatalok egyre gyakoribb lerészegedése. Tizenévesek körében ugyanis egyre gyakoribb az úgynevezett versenyivászat, amely sok esetben kórházban végződik, mert csak orvosi beavatkozás tudja ismét eszméletre téríteni a virtuskodókat.

A most kiadott, szenvedély-betegségekkel foglalkozó tanulmány 109 ezer olyan esetet sorol fel, amikor tizenévesek nyakló nélküli ivászat következményeképpen kómába estek és kórházba kerültek. De nemcsak fiatalok öntenek fel mértéktelenül a garatra, hanem a nyugdíjasok is, habár a 80 és 85 év között, alkohol-mérgezés miatt orvosi közbelépésre szorulók száma eltörpül a gyerekek tábora mögött, ugyanis közülük alig 500 került kórházba italozás miatt.

A tanulmányból kiderült az is, hogy csökkenőben van az érdeklődés a sör iránt: malátaléból évente átlagosan 111 litert fogyasztanak a németek, ami egy százalékos visszaesésnek felel meg. Emelkedőben van a pezsgő és a borivászat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×