Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Milliókat veszélyeztethetne a sugárfertőzés

Németországban 17 atomerőmű termel energiát, amelyek jó része még a múlt század hetvenes éveiben épült. Egy korábbi koalíciós megegyezés értelmében a reaktorokat az elkövetkező évtized során fokozatosan bezárják, a határidőket azonban a szeptemberben hivatalba lépett jobbközép kormány próbálja kitolni. Egy most készült tanulmány az atomenergia ellenzőinek malmára hajtja a vizet.

Az ország 80 millió lakosának három negyed része sugárfertőzést szenvedne, ha valamelyik atomerőműben komoly zavar lépne fel - áll a Német Környezetvédelmi Alapítvány most közzétett tanulmányában.

A 17 erőmű 12 különböző helyen épült, de jórészük viszonylag közel fekszik a lakott vidékekhez, így például az észak-németországi Bréma térségében hat reaktor működik, következésképpen egy jelentősebb üzemzavar több mint 10 millió ember egészségét veszélyeztetné.

A tanulmány készítői abból indultak ki, hogy egy nukleáris erőműben fellépő komoly probléma 150 kilométeres térségben okozhat sugárzást - így az ugyancsak észak-németországi Krümmel reaktora közvetve Hamburgot, a neckarwestheimi erőmű pedig Stuttgart igen sűrűn lakott környékét fenyegeti.

A környezetvédelmi alapítvány ezért felszólítja a kormányt, hogy mielőbb intézkedjék a radioaktív sugárzás esetleges veszélyének végleges kiküszöböléséről.

Hanganyag: Vincze András (Németország)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×