Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A német fogyasztó egyre kevésbé bíznak a jövőben

A nürnbergi piackutató intézet kedden közétett januári előrejelzése a német fogyasztók bizalma csökkenőben van. December eleje óta ugyanis 0,3 százalékponttal esett a bizalmi index - ami nagyban összefügg azzal a nemrég közétett felméréssel is, hogy jövőre a polgárok vásárlóereje elmarad az idei szint mögött.

Decemberben még 3,6-en állt a fogyasztói index, a januári kilátásokra vonatkozó adatok azonban már távolról sem ennyire biztatóak, ugyanis a most végzett felmérés alapján a bizalmi index 0,3 százalékponttal kevesebbet mutat. A nürnbergi piackutató intézet szerint a lakosság erősen borúlátó a munkaerőpiaci helyzetet illetően.

Ennek ellenére a lakosság gazdasági várakozásait kifejező index több, mint másfél százalékkal emelkedett, ami viszont az ősszel hivatalba lépett jobbközép koalíció válságkezelő intézkedéseinek sikerébe vetett bizalomról tanúskodik.

A fogyasztók derűlátását némileg befolyásolja a Welt am Sonntag című napilap által nyilvánosságra hozott felmérés is, amely szerint jövőre a vásárlóerő visszaesik. A 82 millió polgár jövőre ugyanis átlagosan 18 904 euro felett fog rendelkezni, ami csaknem 50 euróval marad el az idei szint mögött.

Tartományi és regionális szintre lebontva a keletnémetek a sereghajtók, míg több bajorországi körzetben 26 ezer eurót is meghaladja az egy főre eső vásárló erő összege.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×