Infostart.hu
eur:
375.82
usd:
320.9
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard
Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456 méteren keresztül navigálta az egységet a vörös bolygó felszínén.
Nyitókép: Photo illustration by NASA via Getty Images

Lenyűgöző NASA-kísérlet: robot irányította a Mars-járó drónt

Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456 méteren keresztül navigálta az egységet a vörös bolygó felszínén.

Történelmi küldetést hajtott végre a NASA Mars-járója, a Perseverace - írja a hvg.hu az Interesting Engineering beszámolója alapján. A rover most először haladt végig egy olyan útvonalon a vörös bolygó felszínén, amelynek pontjait – vagyis, hogy merre haladjon – a mesterséges intelligencia generálta. A mostani kísérlet egy komoly lépés lehet az autonóm űr- és bolygókutatás felé is.

Az útvonalat – egész pontosan a két útvonalat – még december elején, 8-án és 10-én tette meg a Perseverance, a kísérletet pedig a NASA szakemberei felügyelték.

A mérnökök a generatív mesterséges intelligenciát használtak azon útpontok meghatározására, amelyeket a rovernek érintenie kell az útja során. Ez elsőre nem tűnik nagy vállalásnak, ám a Mars felszíne rendkívül nehéz terep, ahol az irányításnak rendkívül körültekintően kell eljárnia – tekintve, hogy nem lehet csak úgy segíteni a roveren, ha bajba jut.

A csapat egy olyan modellre támaszkodott, ami képes a képet és a szöveget együtt értelmezni. A rendszer ugyanazokat a felszíni adatokat elemezte, amelyeket a mérnökök is szoktak. A bemenő adatcsomag tartalmazta a rover által készített képeket, valamint a veszéllyel kapcsolatos információkat is.

Figyelembe vette a felszíni sziklákat, a laza, poros talajt, és a lejtők meredekségét is.

Ezen adatok alapján a mesterséges intelligencia egy olyan útvonalat generált, amelynek pontjait biztonságosnak ítélte meg. A robot ennek köszönhetően december 8-án 210, december 10-én pedig 246 métert tett meg. Az utólagos értékelés során kiderült, mindkét út megfelelt a biztonsági elvárásoknak.

A szakemberek úgy vélik, a jövőben hasonló módon hajthatnak végre autonóm műveleteket, például a Szaturnusz jeges holdján.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: a kormány válságkezelő üzemmódban működik

Az energetikai és gazdasági válság kezelésére készül a kormány – erről beszélt Orbán Viktor az Indexnek adott interjújában, aki szerint Magyarország a háború kitörése óta válságkezelő üzemmódban működik, és ez várhatóan 2026-ban, sőt akár 2027-ben is így maradhat.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. "Megéri emiatt további több százezer orosz és ukrán fiatal életet elveszíteni? Megéri ez a várhatóan hónapokig vagy akár évekig tartó magasabb energiaárakat és gazdasági károkat? Szerintünk a válasz egyértelműen nem. De hát, tudják, ketten kellenek a tangózáshoz" - vélekedett az amerikai alelnök, aki szerint az Egyesült Államok "csak kinyithatja az ajtót", azon a háborúzó feleknek kell átsétálniuk. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×