Infostart.hu
eur:
364.88
usd:
327.09
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Csang Hung-csang, Csang Lu és Vu Fej kínai ûrhajóssal a fedélzetén felbocsátják a Hosszú Menetelés 2F hordozórakétával összekapcsolt Sencsou-21 kínai ûrhajót az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, a Gobi-sivatagban fekvõ Csiucsüani Mûholdindító Központban 2025. október 31-én.
Nyitókép: Vu Hao

Dübörögve indult az űrbe a Mennyei Palota, különös állatokat visz magával

Sikeresen elindult útjára pénteken Kína újabb űrmissziója, a Sencsou-21 háromfős legénysége a Tienkung (Mennyei Palota) nevű kínai űrállomás jelenlegi személyzetét váltja majd - jelentette a kínai állami média.

A három tajkonauta (kínai űrhajós) helyi idő szerint 23 óra 44 perckor indult el az északnyugat-kínai Csiucsüan űrállomásról.

A misszió vezetője Csang Lu ezredes, aki több mint két év elteltével tér vissza a Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra. Társai Vu Fej repülési mérnök, a kínai űrprogram eddigi legfiatalabb űrhajósa, valamint Csang Hung-csang küldetésspecialista, akik most először vesznek részt emberes űrrepülésen.

A kínai hírügynökség (CMSA) csütörtökön közölte, hogy az előzetes tervek szerint a pénteken útnak indított legénység a világűri élettudomány, a biotechnológia és az űrorvostan kulcskérdéseire fókuszálva 27 új tudományos és alkalmazási projektet végez majd el. Ezek között szerepel Kína első, rágcsálókkal végzett űrkísérlete is: két hím és két nőstény egér is az űrállomásra utazik annak érdekében, hogy az űrkörnyezet által okozott élettani változásaikat vizsgálják.

"Kína először küld egereket az űrállomásra. Az egerek viselkedési mintáit figyelik majd, hogy megvizsgálják, hogyan hat rájuk a súlytalanság és a bezártság"

- mondta Han Pej, a Kínai Tudományos Akadémia mérnöke.

"Ez segít nekünk elsajátítani a kisemlősök űrbeli tenyésztésének és megfigyelésének kulcsfontosságú technológiáit, és előzetes értékelést készíteni az egerek vészhelyzeti reakcióiról és az űrkörnyezethez való alkalmazkodásukról" - magyarázta Han.

A kínai állami média szerint az "űregerek" több mint hatvannapos intenzív képzésen vettek részt, és háromszáz jelölt közül választották ki őket. Az egerek várhatóan öt-hét napot töltenek majd az űrállomáson, és a Sencsou-20 legénység űrhajójával térnek vissza a Földre.

Csiucsüan, 2025. október 31.
Csang Hung-csang, Csang Lu és Vu Fej kínai ûrhajóssal a fedélzetén felbocsátják a Hosszú Menetelés 2F hordozórakétával összekapcsolt Sencsou-21 kínai ûrhajót az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, a Gobi-sivatagban fekvõ Csiucsüani Mûholdindító Központban 2025. október 31-én.
MTI/EPA/Vu Hao
Csiucsüan, 2025. október 31. Csang Hung-csang, Csang Lu és Vu Fej kínai ûrhajóssal a fedélzetén felbocsátják a Hosszú Menetelés 2F hordozórakétával összekapcsolt Sencsou-21 kínai ûrhajót az északnyugat-kínai Kanszu tartományban, a Gobi-sivatagban fekvõ Csiucsüani Mûholdindító Központban 2025. október 31-én. MTI/EPA/Vu Hao

A Sencsou-20 jelenlegi személyzete, Csen Tung, Csen Csung-zsuj és Vang Csie, a CMSA közleménye szerint jó egészségi állapotban van, 188 napja vannak Föld körüli pályán, így várhatóan megdöntik a kínaiak eddigi leghosszabb idejű űrtartózkodásának rekordját. A pénteken indított legénység a korábbi űrmissziókhoz hasonlóan várhatóan szintén hat hónapot tölt majd az űrállomáson.

Kína 2003-ban indította el első emberes űrmisszióját, azóta már eurómilliárdokat fektetett be űrprogramjába, és tervei között szerepel, hogy 2030-ra embert küld a Holdra is.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×