Másfél év után befejezte küldetését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) diákjai által készített ötödik kisműhold (MRC–100), amely január 4-én hajnalban került 100 kilométer alatti pályamagasságra, majd bezuhant a Föld légkörébe és megsemmisült. Ugyanakkor már készül is az utódja a BME-n. Dudás Levente az InfoRádióban elmondta: a kutatók és a hallgatók jelenleg is dolgoznak a következő kis méretű űreszközön, amely a HUNITY (NMHH–1) elnevezést kapta, és várhatóan 2025 végén kerül fel alacsony Föld körüli műholdpályára.

Az adjunktus közölte: a megsemmisült MRC–100 egy 5x5x15 centiméter névleges méretű, 583 grammos, 3–PocketQube első osztályú, vagyis három zsebműhold nagyságú űreszköz volt, ami az ország első rádióamatőr klubjának, a Műegyetemi Rádió Club alapításának 100. évfordulója alkalmából kapta ezt a nevet.

A diákműhold több mint másfél év alatt a földi vezérlő- és vevőállomások segítségével összesen 882 541 különböző telemetria-adatcsomagot rögzített.

A fejlesztése ugyancsak másfél évig tartott, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is támogatott. A BME szélessávú hírközlés és villamosságtan tanszékén jelenleg is dolgozik egy radarkutató csoport, amely a Műegyetemi Rádió Clubbal együttműködve végez fontos kutatásokat és méréseket egy laboratóriumban.

A projektvezető hozzátette: rengeteg kísérletet végeztek és a fejlesztésbe, kutatásokba több más egyetemet is bevonva hozták létre a kisműholdat. Az alaprendszereket (energiaellátó és fedélzeti kommunikációs rendszer, fedélzeti számítógép) a BME-n fejlesztették, de a győri Széchenyi István Egyetemről és a Debreceni Egyetemről egy-egy, a Szegedi Tudományegyetemről pedig két modult (egy diák és egy oktatási) is vendégül láttak a budapesti fedélzetükön.

A kísérletek nem voltak hibamentesek, ugyanis az űridőjárás különböző viszontagságai, illetve az extrém napfolttevékenység miatt sokszor eléggé zord körülmények uralkodtak, az űreszköz azonban másfél éven keresztül működőképesnek bizonyult. Dudás Levente tájékoztatása szerint az MRC–100 élettartama végére elérte a 100 kilométeres földfelszín feletti pályamagasságot, vagyis a Kármán-vonalat, ami a világűr határa. Ez az a magasság, ahol egy légijármű már nem tud a felhajtóerő segítségével repülni, és el kell érnie az első kozmikus sebességet (7,9 km/sex) a fennmaradáshoz. Ezt a határt a rakétatechnológia és az űrhajózás egyik úttörője, Kármán Tódor számolta ki, és az ő nevét is viseli.

Miután a kisműhold bezuhant a légkörbe, kis térfogata miatt hamar felizzott, de ezzel nem okozott semmilyen sérülést és űrszemét sem lett belőle.

A BME előző, negyedik kisműholdjának feladata a Föld körüli térség elektromágneses szennyezettségének mérése volt a földi tv-adók frekvenciasávjában. Az eredmények alapján pedig összeállt a világ első olyan térképe, amely ennek a sávnak a szennyezettségét mutatta be. A SMOG-sorozat keretében 5x5x5 centiméteres kategóriájú műholdakat működtettek, a SMOG–P-t és a SMOG–1-et, továbbá bevonták az akkori küldetésbe a 2–PQ méretű, 5x5x10centiméteres ATL 1-et is.

A kutatók az MRC–100 fedélzetén folytatták az említett frekvenciasáv monitorozást, de már jóval szélesebb frekvenciatartományban. A műhold fedélzetére olyan mérőrendszer került, amely a 28-1766 MHzes és 2000-3120 MHz-es sávban is képes volt méréseket végezni. A kísérletek eredményei publikusak, a BME földi állomásának honlapján, a gnd.bme.hu oldalon elérhetők.

A Műegyetem földi műholdvezérlő- és vevőállomása az intézmény egyik legnagyobb épületének, az E épületnek a tetején található, de országszerte összesen 17 állomás segített a vételben. Erre azért volt szükség, mert Dudás Levente elmondása szerint a fővárosban meglehetősen gyakoriak az elektromágneses zavarok, ezért Budapest nem optimális hely a műholdvétel tekintetében. „Az ország más pontjain vannak sokkal rádiócsendesebb helyek, és az ottani állomások közreműködésével több mint 882 ezer digitális adatcsomagot tudtunk letölteni a műholdunk fedélzetéről, ami ebben a méretkategóriában egyedülálló” – magyarázta a projektvezető.

Naponta 6-8 alkalommal haladt el az űreszköz Magyarország felett

Mivel a kisműholdak általában nem túl nagy erősséggel sugároznak jeleket, nem könnyű a nyomkövetésük, főleg ha alacsony pályán vannak. Dudás Levente elmondta: a méréseket természetesen nem úgy végzik, hogy feltesznek egy parabolaantennát a tetőre, és a műhold irányába fordítják. A BME kutatói az alacsony Föld körüli műholdpályákat vizsgálják, 100 és 1000 kilométer közötti pályamagasságban. A kísérletek során naponta 6-8 alkalommal ért a műhold Magyarország fölé. A mintegy 600 kilométeres körpályából adódóan 90 perc körüli volt a keringési ideje. A műhold 93 fokos inklinációjú pályán keringett, így az északi és a déli sarkpont felett egyaránt elhaladt, a földgolyó pedig a tengely körüli forgásából adódóan gyakorlatilag folyamatosan kiforgott alóla.

Az egyetemi adjunktus megjegyezte: a műhold egy-egy Magyarország feletti áthaladása 5-11 percig tartott. Közben az állomásról folyamatosan forgatni kellett az antennát, hogy minél inkább le lehessen fedni az északkelet-délnyugati irányszögtartományokat, illetve elevációs (függőleges) szögben is meg kellett dönteni. „A fejünk fölött lévő, félgömb alakú felület bármely pontjára rá kellett tudni állni, miközben a műhold az alatt a néhány perc alatt, amíg a földi állomás fölött elhaladt, 7,6-7,8 km/másodperces sebességgel száguldott” – magyarázta Dudás Levente.

Az MRC–100 küldetése során sokszor küzdött az űrbeli elemekkel, így például részecskesugárzással, extrém működési paraméterekkel, napelem-degradációval, totál ionizáló dózisterheléssel. Összességében megfelelően teljesítette a küldetését és rengeteg hasznos tapasztalattal szolgált a BME diákműhold-fejlesztő csapatának, bár a rendkívüli napfolttevékenység miatt a tervezettnél rövidebb ideig maradt Föld körüli pályán.