Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.48
bux:
116587.32
2026. január 12. hétfő Ernő
Előkészítik oltáshoz a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyagot, a Comirnaty-vakcinát a Kanizsai Dorottya Kórházban 2022. április 11-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Az omikronspecifikus emlékeztető nem csodaszer, figyelmeztet egy friss kutatás

A már elérhető oltásokkal megegyező szintű védelmet tud csak biztosítani kutatók szerint a módosított vakcina.

A britek és az amerikaik vehetik fel elsőkként a módosított mRNS-oltásokat, amelyeket már az omikron variánsra építve fejlesztettek ki a nagy vakcinagyártók. Ezek abban a reményben készültek el, hogy jelentősen meg tudják emelni a védelmet ahhoz a szinthez képest, amit a 2019-es vuhani vírus alapján megalkotott, első oltások nyújtani tudnak.

Egy új analízis azonban azt mutatja, hogy a legújabb oltás ugyanolyan védelmet tud nyújtani, mint az előzőek – írja a Nature. Ez főként igaz a kórházi kezelés elkerülésére.

"Ez nem valamiféle szuperpajzs megfertőződés ellen

ahhoz képest, amit két héttel vagy egy hónappal ezelőtt kaphattunk volna" – mondta John Moore, a New York-i Weill Cornell Medicine oltóanyag-kutatója, aki nem vett részt a medRxiv preprint szerveren augusztus 26-án közzétett tanulmány elkészítésében. Moore szerint az amerikai és brit hatóságoknak figyelembe kellett volna venniük a frissített vakcinák potenciális hatékonyságát, mielőtt engedélyezték azokat.

Antitestszám terén nagyon jónak tűnt

A koronavírus elleni vakcinák első generációja több mint 90 százalékkal volt képes csökkenteni a megbetegedés kockázatát, de olyan típusú vizsgálatokat, mint amelyekkel ezeket a placebókontrollált klinikai kísérleteket elvégezték, 2022-ben már nem lehetséges, és nem is etikus végezni. A módosított oltásokat kisebb csoportokon tesztelték inkább, ezekben a vizsgálatokban a résztvevők immunválaszát figyelték.

A megjelenő semlegesítő antitestek számát mérték, ezt hasonlították össze az eredeti vakcinával oltottaknál tapasztalható mennyiséggel. E téren a legtöbb módosított oltás – nemcsak az omikronspecifikus, de például a béta variáns ellen kifejlesztett is – jobban teljesített, mint az eredeti vakcina. "Ez egy egyértelműen jobb emlékeztető oltás" – mondta a Moderna elnöke, Stephen Hoge befektetőknek június 8-án, amikor a vállalat BA.1-alapú, kétértékű vakcinájának eredményeiről beszélt.

Új módszerrel vetették össze a hatékonyságot

A Moderna által közöltekhez hasonló eredmények értelmezéséhez az ausztráliai Sydneyben található Dél-walesi Egyetem (UNSW) matematikai modellezője, Deborah Cromer vezette csoport összegyűjtötte az összes fellelhető frissített vakcinakísérleti eredményt, valamint az eredeti vakcina negyedik dózisáról szóló tanulmányokat. Mindkét vakcinatípus az égbe repítette az ellenanyagszinteket,

a frissített változatok átlagosan másfélszer magasabb szintre emelték, mint az eredeti szekvencián alapuló régebbi vakcinák.

"Nem léptékváltásról beszélünk" – mondta Cromer.

A semlegesítő antitestek nagyobb száma jobb védelemmel kecsegtet, de a az nem volt világos a frissített oltások tesztjeiből, hogy mennyivel jobb eredménnyel. Ennek megállapításához Cromer csoportja egy olyan modellt alkalmazott, amelyet ő, Miles Davenport, az UNSW immunológusa és kollégáik fejlesztettek ki, és amely az eredeti koronavírus elleni vakcinák hatékonyságát ellenanyagszinthez kötötte. A modell megállapította, hogy a frissített vakcinák előnyeinek nagy része abból származik, hogy azok plusz oltásadagot jelentenek.

Népesség szintjén van értelme ezeknek az oltásoknak

Egy olyan populációban, ahol az emberek fele már védett a tünetes koronavírus-fertőzéssel szemben korábbi vakcinák és fertőzések révén, a frissített vakcina emlékeztető oltás 90 százalékra növelte a védelmet, szemben az eredeti vakcina újabb adagja által nyújtott 86 százalékos védelemmel.

Népességszinten van ugyanakkor értelme a korszerűsített vakcináknak: 1000 főre vetítve egy frissített oltóanyagokon alapuló emlékeztető kampány átlagosan

8-cal kevesebb kórházi ellátást eredményezne,

mint a régebbi oltóanyagokon alapuló kampány, így kisebb az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége. A variánsokon alapuló emlékeztető oltások relatív előnyei erősödhetnek, ha a már meglévő immunitás egy új variáns miatt hirtelen alacsony lesz, ahogy az decemberben az omikron megjelenésével történt.

A kétkomponensű változat felesleges lehet

Érdekesség, hogy a briteknél alkalmazott emlékeztető másik vírusvariánson alapul: a britek a BA 1-re kifejlesztettet használják, így az USA-ban kétkomponensű, a BA.4 és a BA.5, valamint az eredeti vuhani vírus alapján készült oltóanyagot kértek a gyártóktól abban a reményben, hogy egy olyan vakcina, amely az éppen keringő variánsokra optimalizált, nagyobb védelmet adhat. A különbség ugyanakkor hajszálnyi lehet – még

a béta és delta variánsokon alapuló frissített vakcináknak is majdnem olyan jól kell védhetnek a BA.4 és BA.5 okozta fertőzések ellen, mint az említett variánsokon alapuló vakcinák.

Hasonlóképpen, az eredeti vakcinát tartalmazó kétkomponensű vakcinák sem tűntek hatékonyabbnak, mint a kizárólag egy újabb változaton alapuló vakcinák.

Cromer szerint nem érte meg a hűhó a kétkomponensű oltás miatt – Dean Follmann, az amerikai Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségek Intézetének statisztikusa ugyanakkor azt mondta, emiatt a kis különbség miatt is megérte másik verziót kérni. Más kutatók ugyanakkor megkérdőjelezik, mennyire van értelme újabb és újabb variánsok elleni oltásokat készíteni, ha az előny nem olyan jelentős. Van, aki azért aggódik, hogy az emberek abban a hitben, hogy védettebbek, nagyobb veszélyeknek teszik majd ki magukat, ha új változattal oltatták magukat.

Nem az aktuális variánsra kell célozni

Paul Offit vakcinakutató, aki ellene szavazott a kétkomponensű vakcinának, azt mondta, éppen azok voltak az aggodalmai, amelyeket Cromer kutatása említett.

"Ha ez az oltás nem hatékonyabb, mint a korábbi, akkor miért ezt használjuk? Nagyon kis hatással lesz a súlyos betegségek előfordulására" – vélekedik Offit.

Cromer szerint hosszú távon valószínűleg van értelme a variáns alapú vakcinák fejlesztésének, de az az elképzelés, hogy ezeknek szorosan meg kell felelniük a forgalomban lévő vírustörzseknek, irreális és kontraproduktív, amikor már rendelkezésre állnak rendkívül hatékony vakcinák.

"A legfontosabb oltóanyag-erősítő az, amit ténylegesen megkapunk" – tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×