Infostart.hu
eur:
363.4
usd:
315.22
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Rear view of boy with computer
Nyitókép: Isabel Pavia/Getty Images

Már egészen fiatalok is „szórakoznak” a kibertámadással

Egyre nagyobb problémát jelent a hatóságoknak, hogy már annyira egyszerű túlterheléses támadást indítani az interneten, hogy általános iskolások is elkezdtek ezzel szórakozni. A brit kiberbűnözéssel foglalkozó rendőrök már kilencéves fiatalokat is célba vesznek, hogy megpróbálják lebeszélni őket arról, hogy ilyesmivel kezdjenek el foglalkozni.

A brit Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NCA) új kezdeményezést indított, aminek a célja, hogy a fiatalokat felvilágosítsa a DDoS-támadások indításának következményeiről. A szervezet vizsgálata ugyanis feltárta, hogy az iskolai hálózatok és weboldalak ellen indított elosztott szolgáltatásmegtagadási (DDoS) támadások száma 2019-ről 2020-ra több mint kétszeresére nőtt.

A hatóság kibervédelmi osztálya (NCCU) szerint a támadók közül sokan középiskolások voltak, de akadtak mindössze kilenc évesek is. Az egyik elmélet szerint a fiatalok úgy tanulhatják ki a kibertámadások indítását, hogy először online játékokkal játszanak, majd modok, hackek, sőt távoli hozzáférést biztosító trójaiak telepítésével támadják meg a játékostársaikat – idézi a Napi.hu a Bitdefendert.

A brit rendőrség ezért kampányt kezdett, mely során a diákokat a Cyber Choices weboldalra igyekszik irányítani, amely tájékoztatást nyújt a számítógépes visszaélésekről szóló törvényről és a számítógépes bűncselekményekkel kapcsolatos törvények megszegésének következményeiről.

Az akció célja az is, hogy a kiberbűnözést esetleg fontolgató fiatalokra is hatással legyen, hogy motiváltnak érezzék magukat arra, hogy technikai képességeiket a technológiai, játék- vagy kiberbiztonsági iparágakban egy etikus karrierben kamatoztassák.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×