Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Az asszisztens átadja az oltást végző orvosnak az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus elleni vakcináját, mielőtt a második adaggal beoltanak egy nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Sántha Kálmán Szakkórházában kialakított oltóponton Nagykállóban 2021. június 3-án.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

EMA: minden korosztály nyer az AstraZeneca oltásával

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség oltásstratégiai vezetője tette helyre saját korábbi nyilatkozatát.

Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője közölte, hogy az AstraZeneca vakcinájának előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében.

Cavalerit korábban a La Stampa című lap idézte, és az akkori cikk szerint a fentieknek éppen az ellenkezőjét mondta, azaz hogy el kellene kerülni a 60 felettiek oltását AstraZenecával, csakúgy, mint a fialabbakét, mert fennállhat – bár rendkívül ritkán fordul elő – a vérrögképződés veszélye.

"Szavaimat sajnos nem helyesen tolmácsolta az interjúban a La Stampa" – írta nyilatkozatában az oltásstratégiai vezető a Reuters hírügynökségnek.

A La Stampa vasárnap este közölte online kiadásában Cavaleri pontosítását.

A múlt hét elején az olasz kormány azt közölte, hogy korlátozni fogja az AstraZeneca oltóanyagának használatát a 60 év felettieknél, miután egy tizenéves meghalt ritka vérrögképződésben beoltottsága után.

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter viszont azt mondta, hogy Olaszország folytatja az AstraZeneca használatát a 60 év felettieknél is, és nemcsak azoknál, akik ebből kapták első oltásukat, hanem olyanoknál is, akik még egyetlen oltást sem kaptak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×