Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels.com

Epidemiológus: lehet negyedik hullám

Az indiai mutáns robbanthatja ki Kiss István pécsi epidemiológus professzor szerint.

Kiss István, a Pécsi Tudományegyetem Orvosi Népegészségtani Intézetének igazgatója, epidemiológus szerint a hétvégi terasznyitás tömegjelenetei azt bizonyítják, hogy "nem viselkedünk elég felelősségteljesen".

Az ATV-nek nyilatkozó orvos szerint az átoltottsági arány sem indokol ekkora optimizmust, igaz, ha lesz is ebből újabb hullám, az már csendesebb lesz a harmadiknál. A maga részéről inkább "pesszimista" ezügyben, az általa látott képek alapján minden adott ahhoz, hogy újrakezdődjenek a nehézségek.

A járvány csillapodása szerinte egyrészt a szigorításoknak, másrészt az oltási kampánynak köszönhető, 7-8 millió védett ember jelenthet nyájimmunitást.

A szakértő szerint egy új mutáns, jelen esetben például az indiai hazai megjelenése is előidézhet egy újabb hullámot. Azt tanácsolja, hogy egyelőre legyünk bizakodóak, ugyanakkor készüljünk fel arra is, hogy amennyiben a vizsgálatok azt mutatják, hogy a vakcinák nem elég hatékonyak ellene, akkor elölről kell kezdenünk az egész védekezést, mint minden hullám kezdetekor.

Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy mostantól egész életünkben védekeznünk kell majd a koronavírus ellen.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×