Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Egy meteor ég el a légkörben Salgó vára felett, Salgóbánya közelében. Április 22-én, hajnali 2 és 3 óra között látható az egyik legrégebben ismert meteorraj, a Lyridák maximuma.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Embert ölő meteoritról találtak feljegyzéseket

A török állami levéltárban bukkantak a különleges iratokra.

Bár Földünket naponta bombázzák az űrből érkező meteorok, a légkörön csak kevés képes áthatolni. Egyes becslések alapján azonban egy nap 17 kisebb objektum így is elérheti a felszínt. És ugyan statisztikailag megvan az esélye, hogy valakit épp egy földet érő meteorit öljön meg, eddig nem sikerült ezt bizonyítani. Igaz, olyan esetekről vannak feljegyzések, amikor egy becsapódó objektum sérülést okozott.

A török állami levéltár iratai között azonban találtak egy hivatalos vizsgálat eredményét rögzítő iratot, amely szerint 1888. augusztus 22-én egy űrből érkező objektum egy férfivel végzett, egy másikat pedig megbénított a mai Irak területén található Szulejmánijjánál - írta a ScienceAlert cikke nyomán a 24.hu. A feljegyzések szerint aznap este egy hatalmas tűzgömb tűnt fel az égen, majd 10 percen át hullottak a törmelékek egy helyi falura. A jelenségben egy meg nem nevezett férfi meghalt, egy másik súlyosan megsérült, de az anyagi kár is jelentős volt. Ez az első bizonyított eset, melyben egy meteorit miatt halt valaki.

Az 1888-as esetet kőzet nem igazolja, a levéltári iratok viszont hivatalos szervektől származnak, így rendkívül meggyőzőek. Az eseményt eddig azért nem dolgozták fel, mert a dokumentumokat nem digitalizálták, szövegük ráadásul nehezen fordítható, hiszen oszmán-török nyelven íródtak.

Ozan Ünsalan, az Égei Egyetem munkatársa és kollégáinak következő célja az, hogy további kapcsolódó iratokat tárjanak fel.

Címlapról ajánljuk
Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Összepakoltak az amerikaiak a Közel-Keleten – célzott csapásokra még készek maradnak

Washington már csak távolról, biztonsági garanciákkal kívánja formálni Szíria jövőjét, miután a közel-keleti ország új vezetése együttműködőnek bizonyul – mondta az InfoRádióban Wagner Péter. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője szerint arról nincs szó, hogy az USA nem figyel a jövőben a térségre, ha az Iszlám Állam újraszerveződne, vagy ha iráni fegyveres csoportok fenyegetnék az amerikai erőket Irakban, az amerikaiak továbbra is készek lehetnek különleges műveletekre.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×