A kutatók az Asteriornis maastrichtensis nevet adták a fogoly méretű állatnak, mely a kréta földtörténeti korszakban, nagyjából 66,7 millió évvel ezelőtt a parti területeken élt. Ez képviseli a legrégebbi ismert, anatómiailag modern madarat. Koponyája jellegzetességei megegyeznek a tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe tartozó mai madarakéval, például a tyúkéval, a pulykáéval, a fürjével és a fácánéval, valamint a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe tartozó szárnyasokéval, ilyen például a kacsa, a lúd és a hattyú.

A kutatást vezető Daniel Field a Csodacsirke becenevet adta a fosszíliának, utalva a csirkékre emlékeztető csőrére és a felfedezés tudományos jelentőségére. A fosszília tudományos neve, az Asteriornis utalás Asztériára, a hullócsillagok görög istennőjére és a pusztító aszteroidára.

A madarak apró, tollas dinoszauruszokból fejlődtek ki mintegy 150 millió évvel ezelőtt. Sok madárnál megmaradtak az olyan primitív jellemzőik, mint a fogak, egészen az aszteroida 66 millió évvel ezelőtti becsapódásáig, amely a fajok tömeges kihalását eredményezte, így a Föld állat- és növényfajainak mindegy kétharmada tűnt el.

A most élő, mintegy 11 ezer madárfaj közös ősének megjelenését az eddigi becslések 100 és 70 millió évvel ezelőttre tették a DNS-mutációk arányán alapuló számítások szerint.

Mindezidáig az anatómiailag modern madár legrégebbi ismert fosszíliája a Vegavis nevű egyed volt, amely 66,5 millió évvel ezelőtt élt az Antarktisz területén. A madarak családfáján való elhelyezéséről nincs egyetértés a kutatók között.

A most felfedezett fosszília első látásra mindössze néhány töredezett végtagcsontnak tűnt, amelyek egy kis kőből álltak ki. "Amikor CT-vel megvizsgáltuk a köveket, meglepődve fedeztünk fel egy hihetetlen, szinte teljes koponyát, amely visszanézett ránk a számítógép képernyőjéről" - mondta Daniel Field, a Cambridge-i Egyetem paleontológusa, a Nature című szaklapban megjelent kutatás fő szerzője.

Az Asteriornis maastrichtensis segíthet fényt deríteni arra, milyen tényezők segíthettek egyes madaraknak, hogy túléljék az aszteroida becsapódását, miközben más madarak kihaltak

- mondta el Daniel Ksepka, a tanulmány társszerzője, az amerikai Greenwichben lévő Bruce Múzeum kutatója.

Az ősmadár viszonylag kis méretű - mintegy 30 centiméter hosszú - teste segíthette túlélését, a globális környezeti katasztrófát követően ugyanis a nagyobb méretű állatok nehezen találhattak elegendő táplálékot - emelte ki Ksepka.

Emellett a part menti környezethez való alkalmazkodása révén megmenekült az erdőtüzektől is, amelyek a tudósok szerint követték az aszteroida becsapódását és amelyek a fákon élő madarakat is megölték.