Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
324.73
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Veszélyben Európa egyik legősibb erdője

Veszélyben Európa egyik legősibb erdője

Lengyel és nemzetközi természetvédelmi szervezetek Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének írtak nyílt levelet, amelyben arra kérik az elnököt, hogy akadályozza meg Európa utolsó síkterületi, mintegy 8 ezer éves őserdőjében megkezdett fakitermelést. Az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Bialowiezai ősrengeteg fáit megtámadta a szú, ezért a lengyel állam engedélyezte a sok száz éves fák kivágását. A részletekről Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi projektvezetője számolt be.

„A Bialowiezai-őserdő Közép-Európa keleti részének legnagyobb kiterjedésű síkvidéki őserdeje. A Kárpátokban vagy Dél-Európa hegyláncaiban vannak még kisebb őserdőállományok, de síkvidéki ez az egy létezik Európában” - hangsúlyozta az erdő különlegességét Gálhidy László.

„Az európai legidősebb erdők a jégkorszak után alakultak ki, 8-10 ezer évvel ezelőtt. A Bialowiezai-erdő is nyolcezer éves” - ismertette a szakember.

Veszélyben Európa egyik legősibb erdője

Elmondta, hogy az erdő elsősorban lombos és tűlevelű fákból áll, hatalmas tölgy fajokat ugyanúgy megtalálunk benne, mint lucfenyőt, hársakat. Itt rendkívül magasra nőnek a fák, 30-40 méter magas példányok is vannak, akár 2 méteres törzsátmérővel.

„Az erdő Lengyelország és Fehéroroszország határán terül el, ahol különleges európai állatfajok is vannak, például az európai bölény, amelynek a legnagyobb állománya Európában itt található. De él itt barnamedve, szürke farkas, hiúz, szarvasok, és a madárvilága is rendkívüli” - részletezte.

Mivel síkvidéki erdőről van szó, a párás környezet nagyon változatos növény- és állatvilággal párosul – magyarázta.

Lengyel és nemzetközi természetvédelmi szervezetek Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének írtak nyílt levelet, amelyben arra kérik az elnököt, hogy akadályozza meg az őserdőben megkezdett fakitermelést.

Veszélyben Európa egyik legősibb erdője

„Az intenzív fakitermelés indokául a lengyel kormány a szúkárosítást nevezi meg. Ez Magyarországon kevésbé jellemző, bár a jelenség itthon is ismert, de tőlünk nyugatabbra és északabbra főleg a lucfenyő állományokban okoz időnként pusztítást. Vannak olyan évek, amikor nagyon sok fa egyszerre elpusztul ennek a kártevőnek a hatására” - mutatta be a problémát a szakember.

Elmondta, hogy a gazdasági erdőkben ilyenkor általában az a gyakorlat, hogy tarra vágják a területet, és ezzel megakadályozzák a szúkárosítást.

„Őserdőben ezt tenni viszont az egész rendszer szétrombolásával jár.”

Ez ellen tüntetnek most nemcsak szakemberek, hanem széleskörű lakossági felháborodás van a tervezett fakitermelés ellen – közölte.

„A Bialowiezai-őserdő Lengyelország-szerte komoly szimbóluma a természetvédelemnek, ezért egy ilyen döntés meghozatala nagyon sokakban váltott ki felháborodást” – hangsúlyozta a WWF Magyarország erdővédelmi projektvezetője.

Túlélt már sok hasonlót az erdő

„Az erdő átélt már máskor is szútámadást, széldöntéseket, jégtöréseket, tüzeket is. A nyolcezer év alatt pedig több százszor is megtörténhetett már. Ennek a kiheverése az erdő számára nem probléma, sőt, lényegében a biológiai sokféleség fenntartásához nagyon fontos az, hogy ilyen kis bolygatások történjenek - ismertette a szakember.

„ Ennek a felszámolása egy szakmai, legalábbis természetvédelmi szakmai szempontból hiba” - véli.

Veszélyben Európa egyik legősibb erdője

„Gazdasági haszonszerzés is állhat a háttérben. Hiszen ilyenkor nagy mennyiségű fát lehet ezzel az indokkal kitermelni. Erre sok esetben van példa. De egy ilyen kiemelten értékes erdő esetében ez rendkívül megkérdőjelezhető – hangsúlyozta Gálhidy László.

Elmondta, hogy már május végén elindult a fakitermelés, mivel engedélyt adott rá a lengyel kormány. Ennek a leállítása vagy felfüggesztése lenne a tiltakozások célja.

„A Bialowiezai-őserdő egy része szigorúan védett, amihez most sem terveznek hozzányúlni. De ezen terület környezete sima védettség alatt áll, itt indult el a fakitermelés” - magyarázta.

A WWF Magyarország erdővédelmi projektvezetője szerint mivel a szigorúan védett területen nem vágják ki a fákat, az eredeti céljukat sem érhetik el, vagyis hogy a fertőzött fákat eltávolítsák az erdőből.

„Magyarországon egyetlen területen található olyan őserdő, amit a szakma annak tart. Ez a Mátra hegységben, a Kékes északi oldalán található, a Kékes-Észak erdőrezervátum. Ezenkívül vannak még Magyarországon kisebb apró foltok, például a Bükki őserdő vagy a Szalafői Őserdő” - mondta.

„Magyarországon is azért küzdünk, hogy legyenek háborítatlan erdőterületek, ennek érdekében számos fórumon felszólaltunk. Látogatni ezután is lehetne az erdőket, de a fakitermelés megszüntetése nagyon fontos lenne, hogy a természetes folyamatok szabadon működhessenek” - fogalmazott a WWF Magyarország erdővédelmi projektvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Három hete nem volt ilyen erős a forint

Három hete nem volt ilyen erős a forint

Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvetés tervezetét, ami akár újabb lökést is adhat a hazai fizetőeszköznek. A forint végül enyhén emelkedni tudott a reggeli szintekről, és így délutánra három hetes csúcsra erősödött az euróval szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×