A felfedezés Szathjabhama Dasz Bidzsu biológus és kutatócsoportja nevéhez fűződik. A golflabdanagyságú béka fák mélyedéseiben él, a talajtól akár hatméteres magasságban, talán ezért maradhatott ilyen sokáig titokban, hogy nem is halt ki. Mások szerint talán azért nem vették észre töb mint száz éven át, mert nagyon kevés kutató dolgozik a Földnek azon a félreeső táján.

Tanulmányozása során a tudósok arra jutottak, hogy nem új fajként, hanem új nemként határozzák meg a béka rendszertani helyét.

A béka nőstényei a fák vízzel teli mélyedéseibe rakják le megtermékenyített petéiket és csak akkor térnek vissza hozzájuk, amikor az ebihalak kikeltek. Megtermékenyítetlen petékkel táplálják őket. A legtöbb békától eltérően a felnőtt példányok inkább növényen, mint rovarokon, lárvákon élnek.

Az újra felfedezett békára véletlenül bukkantak rá 2007-ben, amikor egészen más állatok után kutattak. Bidzsut, az Újdelhi Egyetem kutatóját Indiában Békaembernek is nevezik, mert nagyjából 350 békafajt fedezett fel.

"A fák tetejéről egész zenekar koncertjét hallottuk meg. Varázslatos volt. Természetesen el kellett kezdenünk a kutatást" - magyarázta Bidzsu.

A biológus és kollégái DNS-elemzéssel állapították meg, hogy a béka új nembe tartozik, új nevet is kellett neki adni. Thomas Jerdon brit zoológusról, az első egyedek megtalálójáról 1870-ben Polypedates jerdoniinek nevezték, most Franky Bossuyt belga herpetológus, vagyis kétéltű- és hüllőkutató, Bidzsu hajdani brüsszeli tanára után Frankixalus jerdonii lett a neve.

Ugyan a kihaltnak hitt kétéltű újrafelfedezése óta számos példányát láttak már, a kis állat Bidzsu szerint nincs biztonságban, mert az őserdőket továbbra is irtják, hogy teret nyerjen a mezőgazdaság és újabb emberi lakóhelyeket hozhassanak létre.