Infostart.hu
eur:
389.39
usd:
330.03
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Nagyobb eséllyel túlsúlyosak az egykék

A testvér nélkül felnövő gyerekek több mint 50 százalékos eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy kövérek, mint testvérrel élő társaik - állapították meg egy 12 700 gyerek bevonásával készült európai tanulmányban.

A Nutrition and Diabetes című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatokat nyolc országban folytatták le egy uniós kutatási program, az IDEFICS keretében. Ebben arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy az étrend, az életvitel és az elhízás miként befolyásolja a 2-10 éves gyerekek egészségét.

A tanulmány eredménye szerint a többi befolyásoló tényező figyelembevétele mellett is több mint másfélszer nagyobb esélye volt a túlsúlyra az egykeként felnövő gyerekeknek azokhoz a társaikhoz képest, akinek volt testvérük.

"Tanulmányunk azt mutatta, hogy az egyedüli gyerekek ritkábban játszanak kint, gyakrabban élnek alacsonyabb iskolai végzettségű családban és nagyobb valószínűséggel van televízió a szobájukban" - idézte fel Monica Hunsberger kutatásvezető, a svéd Göteborgi Egyetem munkatársa.

Európában a becslések szerint több mint 22 millió gyerek számít túlsúlyosnak. A mostani tanulmány azt is megmutatta, hogy a délebbre fekvő országokban, mint Olaszország, Spanyolország és Ciprus, háromszor gyakoribb a kövér gyerek, mint például Svédországban és a többi északi országban - derül ki a Göteborgi Egyetem közleményéből.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×