Infostart.hu
eur:
389.06
usd:
330.34
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Megvan a védelem az Alzheimer-kór ellen?

Olyan génváltozatot talált egy nemzetközi kutatócsoport, amely védhet az Alzheimer-kór ellen, így ígéretes lehet a szellemi leépülés egyes formáinak jövőbeli kezelésében.

Amerikai és európai kutatók a Nature tudományos magazinban közzétett tanulmányukban arról írnak, hogy olyan génváltozatra bukkantak, amely véd mind az Alzheimer-kór ellen, mind az időskori elbutulás más formái ellen.

A nyugati világban a 60 évnél idősebb emberek több mint öt százaléka szenved demenciában, amelynek kétharmada az Alzheimer-kórra vezethető vissza. Kiderült, hogy az Alzheimer-kór korai megjelenéséért felelős gén szóban forgó változata - amelyet a lakosság kevesebb, mint egy százaléka hordoz - az ellenkező hatást éri el, távol tartja a romboló betegséget.

"Ez egy olyan génben lévő mutáció, amely annak a fehérjének a termelésében vesz részt, melyről hosszú ideje úgy hisszük, hogy szerepe van az Alzheimer-kór kialakulásában. Ezzel a mutációval a fehérje ártalmatlanabbá válik" - magyarázta Kari Stefansson, az izlandi székhelyű deCODE Genetics cég genetikusa, a tanulmány vezető szerzője.

Az Alzheimer-kórt a kóros béta-amiloid fehérjék kirakódása okozza az agyban. A béta-amiloid egy nagyobb, úgynevezett prekurzor fehérjéből származik. Ennek az APP jelű fehérjének (amiloid prekurzor protein) a gyártását kódolja a gén, melynek védő változatát most fellelték. A korai Alzheimer-kórral kapcsolatba hozott APP génnek egyébként mintegy két tucat módosulatát azonosították már a kutatók, ezek közül egy a most megtalált génváltozat.

"Aki ezt a ritka mutációt hordozza, annál az átlagnépességhez képest ötször-hétszer kisebb kockázattal fejlődik ki a betegség, ami igen erős védettség" - tette hozzá Stefansson.

A kutatók mintegy 1800 izlandi genetikai adatait elemezve azt is megállapították, hogy azok a 80 és 100 év közötti emberek, akik hordozták a mutációt, de nem volt Alzheimer-kórjuk, sokkal jobb kognitív funkciókkal bírtak, mint azok, akik nem ezt a génváltozatot hordozták.

A világszerte legalább 35 millió embert érintő, szellemi, majd testi leépüléssel járó Alzheimer-kór gyógyítására ma még nincs lehetőség.

Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×