Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.91
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Milyen állat valójában a patkány?

Rossz hírüknek ellentmondó tulajdonságokról, például részvétről és önzetlenségről tettek tanúbizonyságot patkányok egy amerikai kutatók által lefolytatott kísérletben.

Számos kutató korábban azt feltételezte, hogy ezek a tulajdonságok csak főemlősöknél és az embernél találhatók meg.

A Science tudományos magazin legfrissebb számában ismertetett tanulmány szerint a többször megismételt kísérletben a patkányok még azon az áron is kiszabadították csapdába szorult társukat, hogy emiatt le kellett mondaniuk kedvelt csokoládé falatkáikról. A harminc patkányból huszonhárom a fogolyszabadítást választotta ahelyett, hogy megragadta volna a csokoládét.

"Ez alapvetően azt jelzi, hogy egy másik patkány kiszabadítása ugyanolyan fontos számukra, mint a csokoládé. Ez igen meglepő dolog" - mondta Peggy Mason kutatásvezető, a Chicagói Egyetem munkatársa.

Néhány esetben a patkányok először kivették a csokoládét a tartályból, de nem ették meg, hanem kiszabadították foglyul esett társukat, és megosztották vele a finomságot, "szinte úgy, mintha felszolgálták volna nekik" - tette hozzá Mason.

Az állatok közül a nőstények következetesebben mutattak együttérzést, mint a hímek. Mind a hat nőstény kiszabadította csapdába esett partnerét, míg a 24 hím patkány közül 17 tette meg. Mason szerint ez alátámasztja azokat a korábbi megállapításokat, hogy a nőstények közösségi viselkedése erőteljesebb. "Voltak olyan napok, amikor a hím patkányok nem segítettek bajba jutott társukon, ám a nőstény állatoknál ez soha nem esett meg" - emelte ki.

A kutatók úgy vélik, az állatok evolúciója szempontjából fontos szerepe lehet a társakkal való együttérzésnek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×