eur:
392.75
usd:
367.64
bux:
0
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Egyre több őssejtet illetve csontvelőt adományoznak a németek

Egyre többen adományoznak Németországban őssejtet, hogy ezzel segítsenek a leukémiában vagy egyéb súlyos betegségben szenvedők megmentésében.

Több mint 5600 alkalommal vetettek le szervezetükből őssejtet 2010-ben a német adományozók - adta hírül a Német Csontvelődonor-regisztrációs Központ (ZKRD) Ulmban. Ez csaknem 800-zal több adományt, azaz 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

"Több mint tíz évre visszamenőleg tudjuk figyelemmel követni az évenkénti növekedés arányát" - fejtette ki Carlheinz Müller, a ZKRD vezetője.

A leukémiában vagy egyéb súlyos hematológiás betegségekben szenvedők esetében sokszor ezek az adományok jelentik az egyetlen esélyt a gyógyulásra és a túlélésre.

Németországban összesen több mint négymillió adományozni kívánó lehetséges donort regisztráltak eddig. Szükség esetén közöttük keresnek az egyes betegnek megfelelő, egyező donort. A szükséges előkezelést követően az adományozótól levett őssejteket infúzión keresztül juttatják be a beteg szervezetbe, amely ennek segítségével hozzákezd az új vérképző rendszer kiépítéséhez.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
Begyújtotta a rakétákat a forint

Begyújtotta a rakétákat a forint

Szerdán negatív korrekcióba kezdett a dollár ez elmúlt napok jelentős erősödését követően, ez pedig a forintnak is segített: az euróval szemben a 363-as, a dollárral szemben pedig egészen a 368-as szintekig erősödött vissza a magyar fizetőeszköz. Ezt követően csütörtök reggel is erősödik a forint, emellett pedig a dollár korrekciója is folytatódik. Ami a gazdasági eseményeket illeti, csütörtökön az MNB ismerteti a devizatartalékok állományának alakulását, az ÁKK pedig kötvényaukciót tart. Az amerikai lakáspiacról újabb adatot közölnek, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából érdekes. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×