A kutatókat mindezidáig a kőtömbök súlya foglalkoztatta elsősorban. Eközben figyelmük elsiklott afölött, honnan tudták az egyiptomiak pontosan hová kell helyezni az irdatlanul nehéz kőtömböket. Azon sem gondolkodott el eddig senki, miként tudta a főépítész megértetni az igen precíz, részletes terveket a tízezer főt számláló írástudatlan munkássereggel - számol be a ScienceDaily.

Ole J. Bryn, a Norvég Tudományos és Technológiai Egyetem építészeti karának docense viszont elsősorban ezekre a kérdésekre összpontosított, amikor elkezdte vizsgálni Kheopsz piramisát. A gízai Nagy Piramist 2,3 millió kőtömbből emelték, amelyek összsúlya elérte a 7 millió tonnát. Kheopsz végső nyughelyének 146,6 méteres magasságát majd négy évezreden át nem tudta túlszárnyalni egyetlen építmény sem a világban.

A továbbiakban a norvég építész a harminc legrégebbi egyiptomi piramisra is kiterjesztette kutatásait, s voltaképp egy igen egyszerű dolgot fedezett fel. Meggyőződése szerint az egyiptomiak alkalmazták elsőként a tervezésben a modernkori építészetben használatos hálózati rendszert. Ez a precíz rendszer tette lehetővé az építők számára, hogy hihetetlen pontossággal jussanak el a csúcsig, s rakják a helyére a piramidiont - a piramis vagy az obeliszk tetején lévő, időnként nemesfémmel burkolt, négyszög alapú gúla alakú részt.

Következtetésképp, ismerve egy piramis szerkezetét elkészíthető az összes hasonló építmény modernkori tervdokumentációja is. Ole J Bryn szerint a piramisok fő paraméterei alapján az építészek ugyanúgy megtervezhették az építményt, mint teszik ezt egy modernkori épület esetében, de az ókori Egyiptomban használatos építési és számítási módszereket alkalmaztak.

Amennyiben helytálló Ole J. Bryn elmélete, a régészek nem tarthatják többé a piramisokat ismeretlen struktúrájú kőhalmaznak, hanem rendkívül precíz szerkezeteknek kell tekinteniük.