Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tudományos szenzáció: Einstein állítását most igazolták

A Science című tudományos szaklapban pénteken megjelent publikáció szerint Albert Einsteinnek igaza volt, amikor 100 évvel ezelőtt azt állította, hogy az idő relatív és minél magasabban tartózkodik valaki a tengerszint fölött, annál gyorsabban öregszik.

Az einsteini relativitáselmélet szerint csupán egy valódi állandó létezik, a fény sebessége, vagyis az idő a mozgás sebességétől, vagy a magasságtól függően gyorsabban, illetve lassabban telhet.

Amerikai tudósoknak sikerült ezt igazolniuk, s a kísérlethez egy hihetetlenül pontos atomórát használtak, amelynek pontatlansági mutatója: 1 másodperc 3,7 milliárd év (durván ennyi ideje létezik a Föld) alatt.

James Csin-ven Csou és az Egyesült Államok boulderi Országos Szabványügyi és Technológiai Intézetében dolgozó kollégái két atomórával végezték a vizsgálataikat, és megállapították, hogy a tengerszinttől mért távolság, tehát a magasság növekedésével gyorsabban múlik az idő, úgy, ahogy azt Einstein előre jelezte.

Ezek a pontos órák megmutatják a gravitációs vonzás hatását is, úgyhogy ha az egyiket közelebb helyezzük el egy bolygóhoz, akkor arra nagyobb gravitáció hat, és ettől az idő lassúbb múlását jelzi, mint a másik, magasabban lévő - mondta Csou.

A vizsgálatokhoz használt atomóra elektromos mezőbe zárt alumíniumatomok lézer által érzékelt rezgésén alapszik, vagyis az eszköz lényegében optikai óra, amely a másodperc milliárdod részét is mérni tudja, és évmilliókon át pontosan működik.

Ezért lehetett alkalmas arra, hogy érzékelje az időnek a magasság növekedésével párhuzamos, Einstein által előre jelzett tágulását. Kiderült, hogy minden egy lábnyi (30 csntiméternyi) magasságnövekedés a másodperc 90 milliárdod részével gyorsítja az idő múlását.

Az időtágulási kísérlet érzékletesen bizonyítja, hogy az idő egyáltalán nem olyan, amilyennek általában hisszük. A kutatók azt is demonstrálták, hogy ha egy atomórán az űrutazást szimulálják, az idő, amit mutat lelassul. Ez lényegében az "iker-paradoxon" demonstrálása, azé az einsteini elméleté, hogy ha egy ikerpár egyik tagja űrutazást végez, akkor kevésbé öregszik, mint a testvére.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×