Infostart.hu
eur:
355.82
usd:
308.17
bux:
133477.87
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Dinoszaurusz-lelőhelyre bukkantak Spanyolországban

Spanyolország keleti részén több ezer dinoszaurusz-maradványra bukkantak egy vasúti alagút építése közben.

Az El Mundo című lap tudósítása szerint a szakértők több mint 8 ezer kövületet különítettek el, amelyek kiértékelése legalább két évig tart majd.

Francisco Ortega őslénykutató a lapnak elmondta: azt már most tudni lehet, hogy egyes leletek Spanyolországban eddig ismeretlen dinoszauruszoktól származnak.

A maradványok körülbelül 70 millió évesek lehetnek, a lelőhely pedig Európa-szerte az egyik legjelentősebb ebből a korból.

A kövületeket a Madrid és Valencia közti nagysebességű vasútvonal építéséhez szükséges alagút fúrásakor fedezték fel.

Címlapról ajánljuk
Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Ha az állam visszalép a bérversenyből, azt nem csak a közszféra fogja megérezni

Egy tanári, orvosi vagy önkormányzati béremelés nem áll meg az iskola, a kórház vagy a hivatal falainál. A közszféra sok településen valódi alternatíva a munkavállalóknak, ezért a magáncégek bérpolitikájára is nyomást gyakorol. Az elmúlt 16 év magyar bérnövekedésének egyik fontos katalizátorai voltak az állami béremelések. Ha ez a folyamat megfordul, a veszteség sem marad a közszférán belül.

A kórházi klímákról posztolt megdöbbentő részleteket az egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt közölte: jelenleg csak a helyiségek 48 százalékában megfelelő a hűtés a betegellátás biztonsága szempontjából kritikus területeken, de a kormány azonnal lépett az ügyben. Részletek a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A Fed következő csatája a mérlegéről szól, nem a kamatokról

A piacok hajlamosak úgy tekinteni a Federal Reserve-re, mint egy intézményre, amelynek elsődleges fegyvere a kamatpolitika. De mi van akkor, ha a következő évek monetáris politikai csatája valójában nem kizárólag a kamatokról, hanem legalább annyira a jegybank mérlegéről szól? Háromrészes cikksorozatunk második részében azt vizsgáljuk meg, hogy a Fed mérlegének leépítése miért lehet az egyik legfontosabb monetáris politikai kérdés a következő években, és miért sokkal nehezebben megvalósítható, mint első pillantásra tűnik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×