Infostart.hu
eur:
365.95
usd:
321.07
bux:
151702.55
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"A pekingi ember óta ez a legnagyobb felfedezés"

Százezer éves, csaknem hiánytalan emberi koponyamaradványokat találtak a közép-kínai Honan tartományban, amit a pekingi ember megtalálása óta a legnagyobb felfedezésnek tekintenek kínai antropológusok.

A Hszücsang városban múlt hónapban előkerült leletek egy, két évvel ezelőtt feltárt ásatási területen bukkantak a felszínre. "További fontos leletek előkerülésére számítunk" - mondta a China Daily című lapnak Li Csan-jang, a Honan tartományi régészeti kutatóintézetének archeológusa.

Az ősi koponyának 16 darabja került elő, többek között az előrenyúló szemöldök és egy homlokcsont. "A lelet teljességénél elképesztőbb, hogy a koponyadarabok belső oldalán még megkövesedett hártyák is találhatók, így az őskori előd idegrendszerének vizsgálatára is lehetőségük lesz a tudósoknak" - tette hozzá Li.

A csontok azért maradhattak fent ilyen jó állapotban, mert 5 méter mélyről, egy forrás közeléből kerültek elő, és a víz magas kalciumtartalma konzerválta azokat. Az emberi maradványok mellett több mint 30 ezer állati kövületet, csontból és kőből készült használati tárgyakat is találtak.

A pekingi ember" első kövületeit 1926-ban találták meg Pekingtől mintegy negyven kilométerre délre, a lelet korát 250-400 ezer évesre teszik, és az egyik legfontosabb láncszeme az úgynevezett homo erectus csoportnak, amely felegyenesedett tartásával különbözik őseitől.

Címlapról ajánljuk
Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Ránk is támad hamarosan az amerikai lakáshitel-drágulás

Két év után újra lélektani küszöböt lépett át az amerikai jelzáloghitelek kamata. Az, hogy meghaladja a 7 százalékot, fékezi az ingatlanpiacot, a vásárlási kedvet és így az amerikai gazdaságot. Közben erősödik a dollár, ami világszerte drágulást okoz. Továbbá, a kamat megugrása az félidős választásokra is kihathat.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, drónok lepték el Oroszország légterét - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Az éjjel a háború egyik legsúlyosabb támadását hajtotta végre Oroszország ellen Ukrajna: több mint 600 drónt lőttek le az orosz légvédelmi erők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×