Infostart.hu
eur:
363.52
usd:
324.36
bux:
143902.82
2026. október 15. csütörtök Teréz
Muszukajev Iszmail (pirosban) és az azeri Haji Aliyev a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 10-én.
Nyitókép: Illyés Tibor

Muszukajev Iszmail szenzációs birkózással lépett még egyet előre, már elődöntős

Muszukajev iszmail 10-3-ra verte az azeri Haji Aliyevet a szabadfogású birkózók 65 kg-os súlycsoportjának egyik negyeddöntőjében. Az esti programban, az elődöntőben folytathatja.

Az első három perc türelmes kivárással telt, Muszukajev, mint az áldozatát leső nagymacska, várta a pillanatot, szinte térdre ereszkedve figyelt. Az első passzivitási pontot az azeri kapta, de ez nem zavarta Muszukajevet, jól tudta, nem egy ponton múlik a mérkőzés.

A második menetben „visszakapta” ezt az egy pontot, 1-1, s már ő vezetett. Majd eljött a pillanat, villámgyorsan fogást talált, s egy négypontos akcióval megnyugtató előnybe került. Aliyev szabálytalankodott, emiatt Muszukajev nagyon felpaprikázódott, az edzők is besétáltak a szőnyegre, nyugtatni a feleket, akik természetesen oroszul egymással is könnyedén megbeszélhették a történteket.

Párizs, 2024. augusztus 10.
Muszukajev Iszmail (pirosban) és az azeri Haji Aliyev a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében a 2024-es párizsi nyári olimpián a párizsi Mars-mező Arénában 2024. augusztus 10-én. A magyar versenyző győzött és bejutott az elődöntőbe.
MTI/Illyés Tibor
Muszukajev Iszmail (pirosban) és az azeri Haji Aliyev a férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjának negyeddöntőjében. MTI/Illyés Tibor

Az azeri a folytatásban csinált egy szép, kétpontos akciót, majd egy rossz challenge-e miatt Muszukajev kapott még egy pontot, ezzel a magyar színeket képviselő sportoló 8-3-ra vezetett, 37 másodperccel a vége előtt.

Csinált még két pontot, így 10-3-ra győzött. Ott lesz az elődöntőben.

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Nagyon meglepte az elemzőket az amerikai termelői infláció

Nagyon meglepte az elemzőket az amerikai termelői infláció

Az amerikai termelői infláció szeptemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 5,6 százalékról 6,3 százalékra gyorsult, és a maginfláció is 5 százalékra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 6,3 százalékkal nőtt, de a bővülés nagy részét az áremelkedés elvitte. A Philadelphia Fed konjunktúraindexe közben 52,9-ről 33 pontra esett vissza. A friss adatok alapján nem zárható ki, hogy a Fed már októberben kamatot emel, hiszen az árnyomás jelentős, a gazdaság pedig egyelőre jól bírja a magasabb kamatokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×