eur:
395.11
usd:
366.1
bux:
65138.09
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tíz huligán bíróság előtt Marseille-ben

Tíz szurkolónak kellett hétfőn bíróság elé állnia azok közül, akik a szombati angol-orosz labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzés előtt randalíroztak és verekedtek Marseille-ben, de a rendőröknek egyet sem sikerült előállítaniuk a 150 "szélsőségesen edzett és erőszakos" orosz huligán közül, akik részt vettek a "városi gerillaharcban" - közölte hétfőn a marseille-i ügyészség. Az első két angol szurkolót két, illetve három hónap szabadságvesztésre ítélték, és két évre kiutasították Franciaországból.

Csütörtök óta húsz embert állítottak elő a dél-franciaországi városban, közülük hat brit, egy osztrák és három francia állampolgár áll bíróság elé a rendőrök és a többi szurkoló elleni erőszak miatt.

Brice Robin marseille-i főügyész elmondta, hogy a vádhatóság indítványozza valamennyiük elzárását, a francia vádlottak számára a stadionokból való kitiltást, a többieknek pedig az országból való kiutasítását.

Az első brit állampolgárságú elítélt Ian Hepworth, egy 41 éves pszichiátriai ápoló, aki három hónap börtönbüntetést kapott és két évre kitiltották Franciaországból. Egy másik angol szurkoló, a 20 esztendős, szakács foglalkozású Alexander Booth két hónap elzárást és két évre szóló kitiltást kapott Franciaországból.

Az ítéletek megegyeznek az ügyészség indítványával.

Ian Hepworth beismerte, hogy vasárnap hajnali egy órakor sörös üvegeket dobált a rendőrök felé Marseille belvárosában.

"Az emberek segítésével foglalkozom. Ostoba dolgot tettem" - mondta a gyanúsított a tárgyaláson. Elmondta, hogy nem állt szándékában a rendőröket eltalálni, hanem "inkább új francia barátait akarta elképeszteni".

Alexander Booth is elismerte, hogy műanyag sörös dobozokat dobált a csendőrök felé szombat este. Az ügyészség szerint viszont ő is üvegeket, és nem dobozokat dobált, és szándékosan célozott a csendőrök lábára, akik pajzsot tartottak maguk elé. "Tényleg nagyon sajnálom, rosszkor voltam rossz helyen. Nem vagyok huligán" - mondta az angol szurkoló.

A bíró szerint a példás ítéletekkel az a cél, hogy ilyen incidensek ne fordulhassanak még egyszer elő az Eb alatt.

Az Eb első fordulójából öt meccs kapott kiemelt rendőri védelmet a huligánok miatt, köztük az Anglia-Oroszország találkozó is. Ennek ellenére egyetlen orosz huligánt sem tudtak letartóztatni a rendőrök - ismerte el az ügyész.

"Nagyon gyors és erőszakos akciókra voltak felkészülve, és kijátszották a rendőri ellenőrzést azzal, hogy nem repülőgéppel érkeztek Marseille-be" - hívta fel a figyelmet az ügyész.

Az oroszok többsége Olaszországból vagy más szomszédos országból gépkocsival érkezett Franciaországba. A prefektúra csak két oroszt utasított ki a Franciaországból azonnali hatállyal, de ők kevésbé súlyos cselekményeket követtek el.

Az ügyész szerint ugyanakkor az elmúlt három napban nem volt hiba a rendőrség munkájában. "Ez egy nagyon nehéz városi gerillaharc" - fogalmazott.

A rendőrség megkezdte a térfigyelő kamerák felvételeinek tanulmányozását a többi elkövető azonosítására - jelezte az ügyész, aki azt is elmondta, hogy Nagy-Britannia és Oroszország teljesen együttműködik a nyomozásban.

A péntek és szombat esti incidensekben 35-en sérültek meg a városközpontban, szinte mindannyian brit szurkolók. Négyük állapota súlyos, egy angolnak az állapota pedig - akit egy vasrúddal vertek fejbe - kritikus, de már stabilizálódott.

A belügyminisztérium azt közölte, hogy országszerte 116 embert állítottak elő a mérkőzések előtt randalírozók közül, közülük 63-at vettek őrizetbe. Három külföldit már kiutasítottak, öt további külföldinek megtiltották az országba való belépést.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×