Infostart.hu
eur:
375.38
usd:
318.08
bux:
127723.96
2026. február 26. csütörtök Edina
Csikós Zsóka a kajak-kenu világbajnokság női kajak egyes 500 méteres számának középfutama után Milánóban 2025. augusztus 22-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

A hínárral is megküzdött az aranyért a magyar világbajnok

A magyar érmes versenyzők egytől egyig boldogan nyilatkoztak az eredményhirdetésük után a milánói kajak-kenu világbajnokságon. Csikós Zsóka K-1 1000 méteren, Csizmadia Kolos pedig K-1 200 méteren lett első, míg a férfi kajak négyes másodikként ért célba 500 méteren.

Csikós Zsókáé volt az első magyar aranyérem az olaszországi viadalon.

„Nagyon fájt ez a döntő, nagyon meghaltam. Közben néhányszor fel is akadtam a hínárokra, vicces verseny volt. Szerettem volna jó időt menni, ehhez egy erős első ötszázra volt szükségem, és elég erősre is sikerült szerintem. Utána próbáltam visszavenni és bíztam benne, hogy az utolsó kétszázam erős lesz, ezt sokat gyakoroltuk az edzéseken. Eléggé meglepett, hogy Fisher nem jött velünk, azt gondoltam, hogy a közepét jobban fogja bírni. Maradt az ausztrál és amikor már hallottam, hogy nagyon nyögdécsel, akkor ráindítottam még egyet, akkor vettem át a vezetést" – mondta az első magyar világbajnok.

Csikós szombaton 500 méter egyesben, az olimpiai számban lesz érdekelt a döntőben.

„Most már magasan van a léc. Nem mondom, hogy ötszázon is nyernem kell, de nyilván szeretnék ott lenni az élmezőnyben”

– mondta ezzel kapcsolatban.

A K-1 200 méteren győztes Csizmadia Kolos pályafutása második vb-aranyérmét szerezte, és az elsőt egyesben.

„Nagyon jó futam volt, végre egy hibátlan pályával sikerült befejeznem a versenyt. Jó is lett a végeredmény” – nyilatkozott a szegediek kajakosa. „Végig higgadt voltam, tudatában voltam annak, hogy felkészültem rendesen, így nem stresszeltem. Az egész évem azért nem volt egyszerű.

A kisfiam, Kadosa három héttel a válogató előtt született, ez igencsak megbontotta a fókuszomat. Nagyon nehezemre esett otthagyni a családomat az edzőtáborok kedvéért,

nem volt könnyű, számoltam vissza a pályákat, de jó lett a vége."

A férfi négyes tagjainak Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár adta át az érmeket, az eredményhirdetés után a politikus felesége, a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin is személyesen gratulált az 500 méteren ezüstérmes csapatnak.

"Viszonylag gyorsan sikerült feldolgozni, hogy ezüstérmet nyertünk, azt nehezebb lett volna, ha lemaradunk a dobogóról. Nemzetközi versenyen dobogózni hatalmas siker" - mondta a vezérevezős, Opavszky Márk. „Jó volt a pályánk és mindent sikerült megcsinálnunk, amit szerettünk volna.

A végén nem tudtam, hányadik helyen végeztünk, azt láttam, hogy elöl vagyunk, de hogy elsők, másodikak vagy harmadikak vagyunk, arról fogalmam sem volt.

Szoros volt a befutó, öt századdal maradtunk csak le az aranyról, de ezt bármikor aláírtam volna” – tette hozzá Fodor Bence.

„Szerintem az a titkunk, hogy majdnem mindenki ült már csapathajóban, szerepeltünk jó néhány nemzetközi versenyen és a szövetség által szervezett edzőtáborban is sokat tudtunk négyesben evezni. Mostanra összeért az egységünk” – nyilatkozott Balogh Gergely.

„Ha valaki május elején, Szegeden a kétszáz egyes B döntője után megkérdezi, mit várok az évtől, nem ezt képzeltem volna el” – mondta az élete első felnőtt vb-jén szerepelő Tamási Zsombor. „De szerencsére minden nagyon jól alakult. Hosszú utat jártunk be a fiúkkal, a szétlövés óta eltelt 12 hétben végig az volt a fejünkben, hogy ezt meg akarjuk csinálni, meg akarjuk mutatni és fel akarunk állni a dobogóra. Szerencsére sikerült és nagyon büszke vagyok a srácokra”.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×